2018. február 25., vasárnap

Rácz-Stefán Tibor: Mikrofonpróba (Szállj a dallal! 1.) + NYEREMÉNYJÁTÉK

Sziasztok! :)
Ma egy olyan regénnyel érkeztem, melyért már megjelenése előtt teljesen be voltam zsongva, és meg is kaptam novemberben, születésnapomra a páromtól. :) Igen, rossz szokásom halogatni a könyveket, de valahogy mindig összetorlódik minden, így az olvasások és az értékelések is. De most végre nektek is elhoztam, hogy megmutassam, megérte-e úgy várnom. :)

2018. február 20., kedd

Jay Asher – Carolyn Mackler: Kezünkben a jövőnk




Könyvértékelés





Sziasztok! :)
Ma egy olyan könyvről hoztam nektek értékelést, amit korábban nem akartam elolvasni. Valójában lehet, hogy el akartam, csak mivel nem ismertem, így nem tudtam. :D És hogy került akkor hozzám? Jó kérdés. A barátnőm épp pár könyvétől akart megszabadulni és én segítettem neki. Azt mondta, ha gondolom, elvihetem amelyik tetszik. És nekem erre a regényre esett a választásom. Szóval így került a kezembe a Kezünkben a jövőnk. :)

A KÖNYVRŐL

1996-ban ​járunk. Josh és Emma világéletükben szomszédok és a legjobb barátok is voltak egyszerre. Azonban tavaly novemberben minden megváltozott közöttük… Ezért is olyan kínos most ez a találkozás, amikor Josh – édesanyja kérésére – átviszi Emmának az Amerikai Online (AOL) cégtől postán kapott CD-ROM-ot. Később a kapott anyag feltöltése után Emma automatikusan a Facebook oldalán találja magát – csakhogy a Facebookot még fel sem találták! Felfedezését nyomban megosztja Joshsal is. Legnagyobb megdöbbenésükre tizenöt évvel későbbi önmaguk és életük tárul fel előttük, ám valahányszor újra ránéznek a profiljukra, azt látják, hogy a jövőjük megváltozott. Kénytelenek szembenézni azzal, hogy mit csinálnak jól és rosszul az életük során, ugyanakkor szembesülniük kell azzal a ténnyel is, hogy a jelenben meghozott döntéseik hatással vannak nemcsak a jövőjükre, hanem a jelenükre is.
A nagy sikerű Tizenhárom okom volt… szerzőjének és szerzőtársának új regénye a Facebook nélküli világba kalauzol vissza, és azt igazolja, hogy mi döntünk a saját boldogságunkról, boldogtalanságunkról, és minden döntés kihat az életünk egészére. Facebook-rajongóknak kötelező olvasmány!

Megjelenés:2012    Oldalszám:354   Szemszög: E/1 (2)  Kiadó: Maxim

A BORÍTÓRÓL

A külsővel kapcsolatban vegyesek az érzelmeim. A könyv gerince és a felirat egyáltalán nem tetszik de a többi része egészen ötletes. Eleinte kicsit zavart, hogy homályos hatást kelt és nem láthatom a személyeket, de ezt a végére valahogy megkedveltem benne. Valami nagyon jó gyengébben kivitelezve. Pont mint a történet.

A TÖRTÉNETÉRŐL

Most valahogy nem azt kaptam, amire számítottam. Mielőtt beszerzek/elolvasok egy könyvet, általában nem nézem meg a róla szóló véleményeket, utána viszont igen. Örömmel tapasztaltam, hogy sokaknak ugyanaz a meglátása, mint nekem. Az alapötlet tényleg fantasztikus, ezért is tetszett meg. Mi lenne ha belelátnánk a jövőnkbe? Ez a kérdés biztos mindenkit elgondolkodtatott már. Egy ilyen témából rengeteg mindent ki lehet hozni, még úgy is, hogy egy erős mellékszál van benne -a romantika. De nem így történt.


Igazából a szálak arányának eloszlásával vannak gondok. A facebook hirtelen felbukkanása egy lány gépén, még mielőtt egyáltalán feltalálhatták volna..izgi, mi? Csakhogy mint ha ez egy mellékszál lenne. A főszálon a romantika megy és ez csak egy "segédeszköz" a végkifejlethez. Akár egy TV-t is belerakhattak volna, ami a jövőt mutatja, annak is ennyi lett volna a szerepe. Hőseink természetesen elméletileg sokat fejlődnek és a végén le tudják vonni majd a tanulságot, miszerint a jelennek kell élni és nem a jövőnek alakítgatni megállás nélkül.

Miért csak elméletileg fejlődnek? Mert karakterfejlődés nem különösebben tapasztalható.
Josh esetében a felismerés folyamatosan történik, bár neki is vannak érdekes pillanatai. Jófej srác, aki beleszeretett a legjobb barátjába. Megesik. De ettől még nem dől össze a világ. Az ő szemszögéből jobb volt olvasni, humorosabb volt mint Emmáé. Számomra érthetetlen, miért küzd ennyire valakiért, akit valójában nem is akar. A bátyja karaktere tetszett, kaphatott volna több szerepet is.
Emma néha normális, néha hisztis volt és túldramatizálta a dolgokat. Egy-kétszer még vicces, a jövő alakulásával való játék, de mi lett volna, ha nem tűnik el? Egész életében úgy tesz mindent, ahogy neki tetszik, ami nem teszik, azt meg szimplán kitörli? Érthetetlen. Nála meg csak egyik pillanatról a másikra jött a felismerés. És miért is baj, ha szerelmes a legjobb barátjába? Fura a lány. Kellan barátnőjét csíptem, kíváncsi lennék, hogy alakult az élete, :)

Mint már említettem, kissé soknak tartottam a drámázást. Olyan dolgokat is túlbonyolítottak, melyeket igazán nem lett volna muszáj. Miért tesznek egyáltalán az emberek olyan dolgokat, amiket valójában nem is akarnak? 
Elgondolkodtató mű, mert hát ki ne agyalt volna még azon, mi lesz vele 20 év múlva? Vadabbnál vadabb elképzeléseink vannak róla. A tanulság, miszerint a mának kell élni és nem a jövőn aggódni, örök érvényű tanács. :) Mondom úgy, hogy mindig azon aggódom, mi lesz holnap. :D

Akik szeretnek nosztalgiázni, azoknak valószínűleg tetszeni fog. Én jubileumi ként nem igazán tudtam részesülni ebben az érzésben. :) A könyv elégé megosztó, vagy tetszik, vagy elvagy vele, de a szereplők miatt nem találod a legjobbnak. Legalábbis a molyon található értékelések alapján erre a következtetésre jutottam.

A cselekmény kiszámítható volt, de minden rossz ellenére élvezhető. Valahogy végig olvastatta magát, és a kis humor -főleg Josh részéről- is jó volt. A végén éreztem úgy, hogy túl gyors volt a lezárás, valami még hiányzott. Talán csak hamar véget akartak már vetni a sztorinak. Maga a mű amúgy sem hosszú, eléggé nagy a betűmérete, pár óra alatt a végére lehet érni.

🌟  🌟  🌟  🌟

EGY KIS KEDVCSINÁLÓ
"Esküszöm, a pasik csapatban a legostobább dolgokra képesek."

"– Iskola előtt mosol? – csodálkozik anya. – Elég szokatlan.

– Kitakarítottam a szobámat – válaszolok a kamrából.

– Még szokatlanabb – jegyzi meg apa.

Sokat rágták a fülemet, hogy rakjak magamnál rendet, de végül feladták. Ha ezt bocsánatkérésnek tekintik a tegnapiért, részemről tegyék.

– A hétvégén kiporszívózok – veti fel apa. – Nálad is körbemehetek most, hogy megint látni a padlót."

"– Hűha! – Tyson szeme ide-oda jár Emma és köztem. – Tényleg tudomást vettetek egymásról, és egy szelet sajt gazdát cserélt? Történelmi pillanat! Van valakinél fényképezőgép?"
AJÁNLANÁM?

Nehéz kérdés. Akik szeretnek nosztalgiázni, azoknak valószínűleg tetszeni fog. A karakterek csökkenthetik a színvonalat, de összességében egy könnyed kis egydélutános olvasmány. Úgy vélem, egy próbát  megér. Ha rám hallgattok, mindenképp nekiálltok, hiszen mindenkinek más az ízlése. Attól, hogy nekem nem tetszett annyira mint vártam, talán valakinek kedvencévé válik majd.:)

2018. február 13., kedd

Bálint-napi könyvajánló


Sziasztok! :)
Bizonyára sokan tudjátok mindenki tudja, hogy holnap lesz Valentin nap, amit mi magyarok sokszor direkt Bálint-napnak hívunk és vagy megünnepeljük vagy távolról elkerüljük. Mondjuk nem mint ha az utóbbi lehetséges lenne a mai világban. :D

Mindenki másképp viszonyul hozzá, de általában a két véglet van jelen. Instagramon csináltam egy szavazást, melynek az lett az eredménye, hogy a válaszolók csupán 14%-a szereti, míg 86% utálja.
Én személy szerint sehogy nem vagyok vele. Nem rajongok érte különösebben, de a páromat mindig megajándékozom valami aprósággal. Úgy vélem, a szerelmet minden nap meg lehet ünnepelni. :)

Azért persze az ember igyekszik a dolgok jó oldalát nézni. Ebben az időszakban minden a romantika körül forog, cuki plüssállatokkal vannak tele a polcok amiket lehet ölelgetni, ráadásul a könyveket sem hagyják ki a sorból. Minden kiadó kedvezményesen adja a legszerelmesebb regényeit, ami mellé sokszor még ajándék is jár. Ennek köszönhetően sok rejtett gyöngyszemet is fel lehet fedezni, ami eddig elkerült a figyelmünket.

A könyvvásárlásból természetesen én sem maradtam ki. Idén is rendeltem a Könyvmolyképzőtől, valamint megleptem magam az Álomgyár Kiadó egyik szépségével is. :)


Penelope Ward könyvét a kedvesemtől kaptam, a Lenyűgöző megváltás pedig szintén tőlem nekem. :D Az ajándék könyv a Szelídíts meg volt, amiről már sok jót hallottam és most végre én is elolvashatom majd. A pufi cukiság pedig az új plüssállatom. ^^


Anne L. Green könyve a Tescoban jött velem szembe. Mivel már olyan rég óta kíváncsi voltam rá, képtelen voltam otthagyni. Ez volt a nap fénypontja amellett, hogy én vezettem el a Tescoba, amit  sikerként könyveltem el. :)

Na de ha már könyvajánlót ígértem, hozok is pár romantikus regényt, amik nekem is nagyon bejöttek és a hangolódásra is tökéletesek.

Az időtlen szerelem trilógia tökéletes a fantasy-romantika páros kedvelőinek. 

Őszinte, vad szívbemarkoló és persze romantikus. 

Mindenkinek ajánlom figyelmébe, egy igazi kincs. A borító megtévesztő. 

A véleményem egyszer már leírtam róla de szerintem elég ha annyit mondok, megéri elolvasni. Itt sem szabad hinni a külsőnek.

Aki filmen látta, azt sok meglepetés nem érte. Ha szeretted, papír formájában egyenesen imádni fogod.

Hogy az anti-romantikusok se maradjanak ki. Nem tocsog a nyáltól, mégis tökéletes.


Hirtelen ennyi jutott eszembe. Ők azok, akikben sok a romantika de valami plusz is megtalálható, ami még különlegesebbé teszi. :) Remélem ez a random kis bejegyzés elnyerte a tetszéseteket. :)

2018. február 11., vasárnap

Jennifer L. Armentrout: White Hot Kiss – Perzselő csók (Komor elemek 1.)







Könyvértékelés











Sziasztok! :)
Ma Jennifer L. Armentrout tavaly év végén magyarul megjelent könyvét hoztam el nektek. Már szemezgettem vele mikor megjelent, de valamiért mégsem vettem meg. Viszont a karácsonyra kapott könyvmolyképzős Reader Suprise csomagomban ez a szépség lapult, így végül mégis a polcomon landolt a kötet. Nagyon bíztam benne, hogy ismét egy fantasztikus történetet kapok, az értékelések és a fülszöveg alapján jónak ígérkezett. És hogy csalódtam-e?  Mindjárt meglátjátok. ;)

A KÖNYVRŐL


Az első csók az utolsó lehet.
A tizenhét éves Layla nem vágyik másra, csak normális életre. Szeretne beilleszkedni az iskolában, és rendes randira menni a dögös Zayne-nel, akibe egy örökkévalóság óta bele van zúgva. Az a gond, hogy Zayne úgy bánik Laylával, akár a kishúgával – ráadásul a lány élete csöppet sem normális. Layla félig démon, félig gorgó, és olyan képességekkel rendelkezik, mint senki más. És bár Zayne őrző, azaz a gorgók közé tartozik, akiknek feladata a démonok levadászása és az emberek védelme, Layla csókja megölne bárkit, akinek lelke van – beleértve Zayne-t is.
Aztán a lány megismerkedik Rothtal: a tetovált, pokolian szexi démonnal, aki azt állítja, hogy minden titkát ismeri. Layla tudja, hogy távol kéne tartania magát tőle, de nehéz ellenállni a kísértésnek, amikor ezzel a fiúval végre nem akadály a csókolózás. Ha megbízik Rothban, azzal végleg tönkreteheti az esélyeit Zayne-nél, miközben árulónak bélyegezheti az őrzők családja, akik felnevelték. Ám miután Layla egy erőszakos démon-összeesküvés kellős közepén találja magát, az ellenség csókja egyszeriben semmiségnek tűnik a közelgő világvégéhez képest.

Megjelenés:2017    Oldalszám:480   Szemszög: E/1  Kiadó: Könyvmolyképző

A BORÍTÓRÓL

Minden rajta van, de mégsem estek túlzásba. A fehér-vörös párosítás nagyon jól mutat, kicsit minimalista hangulatot ad az egésznek. Roth fején a felirat kissé furcsán mutat, de nem ront sokat az összképen. Viszont Layla haja nagyon hosszú a történetben, a képen szereplő lányé ha a szemem nem csal pedig rövid. De persze ez lényegtelen, csak nekem tűnnek fel az ilyen bugyuta apróságok. :D

A TÖRTÉNETRŐL

Teljesen a hatalmába kerített. Nem is tudom, mit mondhatnék. Minden könyv másként érinti meg az embert, de J.L.Armentrout könyvei mindig ugyanazt váltják ki belőlem. Valami elmondhatatlant. Sokszor sírtam könyvön, eléggé érzékeny típus vagyok na, de így legutóbb Katy és Daemon történetén könnyeztem. Egy másodperc alatt képes volt olyan fordulatot venni minden.... mire az utolsó oldalhoz értem, a pólóm is átázott. Fél órája sincs, hogy becsuktam, szóval ez egy hirtelen felindulásból született poszt lesz. Ilyet nem is tudom, mikor csináltam utoljára (vagy csináltam e egyáltalán), de remélem, nem lesz olyan borzasztó.

A PARADISE CITY-t mindenképp hallgassátok meg most, vagy akár olvasás előtt/után. Ne kérdezzetek semmit, csak csináljátok. Már nekem is fél órája szól folyamatosra állítva a fülemben.


A karakterek sem elhanyagolhatóak, de itt most a hangsúly inkább a sztorin van. Ismét egy csodálatosan felépített fantasy-val van dolgunk. A világ, amit az írónő megalkotott, már kezdetben is érdekfeszítő. Az átlagosba épített bele különlegeset, mitológiai/bibliai lényekkel és történetekkel. Bevallom, engem mindig jobban vonzottak kicsit azok a történetek, ahol a valóságba szövik bele a különleges elemeket, nem pedig egy teljesen új világot építenek fel. A cselekmény jól kidolgozott, a megfelelő mennyiségű homály fedi a történéseket.

Azt kell hogy mondjam, nem teljesen értem a címválasztás, de lehet, hogy csak a magyar fordítását nem érzem helyén valónak a történethez. Érthető miért, nem is azzal van problémám, hogy nincs köze hozzá, csak mint ha ennél lenne fontosabb, jelentősebb dolog is. Persze ez csak az én fura meglátásom. Remélem azért értitek, mire gondolok. :D 

A humorát egyszerűen imádtam. Tipikus Jennifer könyveire jellemző: piszkos, gúnyolódó de még is vicces. :3
A sztori izgalmas és fordulatos, nem igazán számítottam előre a dolgokra. A leírást helyenként kissé soknak találtam, voltak kihagyható fél oldalak. Amit ki is hagytam, mivel nem bírom a stresszt és mindig rögtön tudni akarom, mi történik. Viszont az események nekem kicsit lassan haladtak.Feltételezem azért, mert ez még csak az első, úgymond "ismerkedős" rész. Remélem a másik kettőben gyorsítunk a tempón.

A karakterek jól ki voltak dolgozva, megvolt a maguk különleges személyisége.
Layla. Azt kell mondjam, az ő karaktere eléggé idegesített. Éterem én, hogy kell egy védelemre szoruló béna lány, de egy kicsit lehetett volna tökösebb. A könyv végére szerencsére javult a helyzet, remélem ezután is a sarkára tud majd állni és harcolni magáért és az igazságért. A szerelmi háromszöget nem szerettem. Miért kell mindent hátrébb tolni valami olyan miatt, ami eleve halálra van ítélve? Tudják ők is, mégis csak a dráma megy.
Roth. Félek, beleszerettem. Valaki, akinek nem is lehetnének érzései, a legerősebb érzelmet táplálja Layla iránt. Tényleg bármit megadna érte, és képes megváltozni ha kell. Le se tudok írni mindent, annyira imádom. ^^
Bambi. Nagyon a szívemhez nőtt. <3
Zayn. A háromszög másik eleme. Őt sem igazán értettem, miért nem próbál továbblépni. Nem gyötörheti magát egy életen át. Ha pedig tényleg annyira szereti, próbálja a lány érdekei nézni és segíteni neki. Ezen kívül csíptem. :D Tipikus jófiú.

A vége összetörte a szívem. Rég zokogtam már könyvön ennyit. Nem olyan durván, de azért erősen függő vége van. Nem tudom, hogy fogom kibírni a következőig. Már most tűkön ülve várom a második részt!
Egy szó mint száz, engem teljesen elbűvölt. Sikerült előhoznia belőlem az őrült rajongó énemet. Remélem a következő rész még ezt is felül múlja majd. :)

🌟  🌟  🌟  🌟  🌟

EGY KIS KEDVCSINÁLÓ

"– Piercing van a nyelvedben – mondtam bárgyún.

Huncut fény csillant a szemében.

– Máshol is van rajtam piercing.

Fel sem fogtam igazán a szavait. Egyszeriben olyan dühös lettem, hogy azt hittem, menten szétrobban a fejem. Ez a démon merészelt megcsókolni. Én én még élveztem is?! Azt sem tudtam, kire haragudjak jobban: Rothra vagy saját magamra az áruló testem miatt.

De várjunk… vajon hol lehetett még rajta piercing? Az utóbbi kérdés nyomán az elmémet elborították a mocskosabbnál mocskosabb gondolatok, és ettől még haragosabb lettem."

"– Miért ne lennél… tökéletes, pont úgy, ahogy vagy?

A szememet forgattam.

– Na, ezt tuti, a Bridget Jones naplójából szedted."

"– Így jár, aki rohadék – mondta Roth, majd visszarántotta a karját. Hosszú, véres-csontos valami lógott a kezében: Petr gerince. – És ez jár annak, aki bántani meri Bambit."
AJÁNLANÁM?

IGEN IGEN IGEN! Ha szeretted az írónő könyveit, ebben sem fogsz csalódni. Ha még nem olvastál tőle, de szereted a fantasztikus, fordulatos, romantikus könyveket, akkor ezt mindenképp olvasd el. Úgy gondolom, már mindent elmondtam róla fent, amit lehet. :D Ha meghoztam hozzá a kedved, ne habozz kézbe venni. Ígérem, nem fogsz csalódni! ;)

2018. február 4., vasárnap

Season of book tag

Sziasztok!
Mostanában vettem csak észre, milyen régen volt már book tag az oldalon, pedig nagyon szeretem őket, nem is tudom miért maradtak el. De ezek után igyekszem gyakrabban csinálni. :) Épp a múlt héten gondolkodtam, mi legyen a következő, amikor hirtelen rezgett a telefonom, ugyanis  a cintiblogol.blog.hu oldal bloggerinája kihívott egy book tag-re, amit mégegyszer nagyon köszönök neki! ^^ Nem sűrűn esik meg az ilyen, szóval nagyon boldog lettem tőle. Nos íme hát, az én verzióm a Season of book tag-ből. :)
1. Január: Mi volt az újévi fogadalmad? Betartottad? 
Idén volt az első alkalom, hogy megfogadtam valamit, e nemes alkalomból pedig bejegyzést is készítettem amit ide kattintva tudok olvasni. Nem túl sok és nem is nagy dolgok, de több, mint eddig. Általában nem szoktam megfogadni semmit, mert magamat ismerve egy idő után úgy sem látom már jelentőségét. Most viszont igyekszem betartani őket, de majd csak év végén derül ki, mennyire jártam sikerrel.

2. Február: (a párkapcsolatok hónapja) Melyik a kedvenc könyves párosod?
Nagyon nehéz kérdés, mert több ilyen is van. De ha muszáj választanom, akkor Katy és Daemon, J. L. Armentrout Luxen sorozatának főszereplői. Teljesen különbözőek, mégis tökéletesen kiegészítik egymást és bármire hajlandóak lennének a másikért.

3. Március: (a szerencse és az új kezdetek hónapja) Egy könyv, vagy könyvsorozat az évből, amit szívesen olvasnál újra úgy, mintha még soha nem olvastad volna.
Ha könyvsorozatról lenne szó, mindenképp Kerstin Gier Időtlen szerelem trilógiáját választanám. Ha csak egy kötetet mondhatnék, akkor azt hiszem, Jessica Park: Flat-Out Love - Szeretni blolondulásig c. regényére esne a választásom

4. Április: (egy teljesen átlagos hónap) Egy könyv, amit annyira hypeoltak, hogy túl nagy elvárásokkal indultál neki, de csalódtál.
Azt hiszem, erre még szerencsére nem volt példa.

5. Május: (a hónap, amikor minden virágzik) Egy könyv, ami kellemes meglepetést nyújtott.

Rácz-Stefán Tibor: Mikrofonpróba c. regénye teljesen más volt, mint amire számítottam. Nemsokára jön is róla az értékelés.  :)

6. Június: (a szünet ideje) Egy könyv, vagy műfaj, amihez akkor fordulsz, amikor kikapcsolódásra vágysz.
A kérdés valójában kissé furcsa, mert ha kikapcsolódásra vágyom, akkor olvasok, nem  a műfaj számít. Persze kedvenc műfajaim nekem is vannak: a romantika és a fantasy.

7. Július: Egy könyv ami tüzet gyújtott benned.
Hmmm. Itt is több könyvet emelnék ki, de mivel csak egyet lehet, J. L. Armentrout: Obsession ​– Függőség c. könyvénél maradok. Igazán perzselő. :3 Az értékelésemet itt olvashatjátok róla.

8. Augusztus: Egy feltörekvő szerző, aki hamarosan híres lesz.
Egyértelműen Tomcsik Nóra. :) A Változások kora köteteivel belopta magát a szívembe (és persze amúgy is :) ) Szerény véleményem szerint igazi remekművek. Már alig várom a 3. részt. :)

9. Szeptember: Egy könyv, amit az iskola miatt kellett olvasni, mégis tetszett.
Mikszáth Kálmán novellái. Kötelezőként olvastam, de a végére nagyon megszerettem őket és többet is elolvastam, mint kellett volna. :)

10. Október: Egy könyvszereplő, akinek szívesen beöltöznél Haloweenkor.
Mindenképpen Annabeth Chase. (Percy Jackson könyvek)

11. November: Egy könyv, aminek sokat köszönhetsz.
Leiner Laura: Szent Johanna gimi sorozata és Rick Riordan: Percy Jackson könyvei. Az okukat és történetüket a bemutatkozásomnál találjátok. :)

12. Egy könyv, amit szívesen adnál ajándékba
Justina Chen Headley: North ​of Beautiful – Iránytű Önmagamhoz Aki olvasta már, az biztosan tudja, miért pont ezt ajándékoznám. :)


A kihívottjaim:



2018. február 1., csütörtök

2018. január ~ összefoglaló

Sziasztok! :)
Úgy gondoltam idén nekiállok minden hó végén egy összefoglaló kis rovatnak, ahol elmondom mik történtek abban az adott hónapban, és mik várhatóak a következőben. Fogadjátok sok szeretettel a januári összegzőmet! :)


Őket olvastam a hónapban:

 


Róluk írtam a hónapban:

Őt olvasom jelenleg:


Várható értékelések februárban:

  • Jennifer L. Armentrout: White Hot Kiss – Perzselő csók 
  • Jay Asher – Carolyn Mackler: Kezünkben a jövőnk
  • Rácz-Stefán Tibor: Mikrofonpróba
  • Justina Chen Headley: North of Beautiful – Iránytű Önmagamhoz

Ezeket a sorozatokat nézem:


















És most jöjjön a hónap..

Kedvenc filmje:

Legjobb képe:

Legjobb olvasmánya: 

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...