2018. február 25., vasárnap

Rácz-Stefán Tibor: Mikrofonpróba (Szállj a dallal! 1.) + NYEREMÉNYJÁTÉK

Sziasztok! :)
Ma egy olyan regénnyel érkeztem, melyért már megjelenése előtt teljesen be voltam zsongva, és meg is kaptam novemberben, születésnapomra a páromtól. :) Igen, rossz szokásom halogatni a könyveket, de valahogy mindig összetorlódik minden, így az olvasások és az értékelések is. De most végre nektek is elhoztam, hogy megmutassam, megérte-e úgy várnom. :)

A KÖNYVRŐL

Hanna, ​a magányos könyvmoly tragédiaként éli meg, amikor a tanár bátyjával egy vidéki kollégiumba költöznek. Ám ott két fiú is megdobogtatja a szívét.
Lehet-e választani álmaid pasija és életed legnagyobb meglepetése között?

Mátét a zene éltette, de egy szörnyű eset miatt vége mindennek. A fiú keserűségében másokat sebez, de amikor megismeri Hannát, a szócsatáik közben elfeledett érzések ragadják magukkal.
Bunkó srácból is lehet álompasi?
Dávid és Áron túléltek egy iskolai lövöldözést, és már két éve együtt vannak. A problémáik viszont egyre égetőbben törnek a felszínre, miközben elkeseredetten próbálják a kapcsolatukat egyben tartani.
Az első szerelem tényleg az utolsó marad?
A kínai származású Xiara egyetlen menedéke a tánc, ahol mindig békére lel a szülei vagy éppen a társai meggondolatlan szavai elől.
De vajon képes lesz valaha elfogadni önmagát?
Az öt barát összefogva, egymást támogatva küzd a démonaival, és összefognak, amikor szeretett kollégiumukat a bezárás fenyegeti.
Van egy pont, amikor a zene lehet az egyetlen megoldás…


Megjelenés:2017    Oldalszám:368   Szemszög: E/3  Kiadó: Könyvmolyképző

A BORÍTÓRÓL
Sok minden van rajta, mégsem túlzsúfolt. Szép, egyszerű külső a történetnek, különösen a vörös szín tetszik a gerincen és a hátoldalon. Viszont a többi borító tervet megnézve nem biztos, hogy ez volt a legjobb választás.

A TÖRTÉNETÉRŐL

Hű.. hol is kezdjem? Nagyon sokféle érzelem kavarog bennem jelen pillanatban. Az lesz a legjobb, ha a legelejéről indulunk. Na persze nem Ádámtól és Évától.
Tibor munkásságáról már korábban is hallottam, egyik barátnőm ajánlotta a Fogadj el! c. könyvét amit el akartam olvasni, de valahogy mégsem került rá sor. Pedig ha olvastam volna, nem csak most jöttem volna rá, hogy Dávid és Áron korábbi történetéről szól az a könyv. Nagyon meglepődtem, mikor megtudtam. :o
Ez volt az első könyv, amit olvastam tőle, de biztosan nem az utolsó. Korábbi könyveit nem valószínű, hogy el fogom olvasni, habár az Érints meg! antológia felkeltette a figyelmemet.
Iszonyúan be voltam zsongva, mikor először összefutottam vele a neten még a megjelenése előtt. Félig  a Hanna név miatt is, mivel nagyon ritkán találkozok olyan történettel, ahol a főszereplőt így hívják. Mint már említettem, meg is kaptam Novemberben a szülinapomra -a páromtól és a barátnőmtől is, akik néha igazán összebeszélhetnének. Bár volt egy időszak, amikor úgy voltam vele, hogy el sem akarom olvasni, inkább odaadom valakinek. Szerencsére elmúlt ez az "agybajom", így most már arról is beszélhetek, hogy tetszett. :D


A cím kissé megtévesztő. Amit ez alapján várnánk, csak a könyv 3/4-étől kapjuk meg kis dózisban.Ha egy szóval kéne jellemeznem, nem tudnám. Sok rossz dolog volt benne, de nekem valahogy mégis megtetszett. Bevallom, kezdetben nem álltam hozzá túl pozitívan, ezért is volt kellemes csalódás. Ha úgy vesszük, nem volt benne nagyobb fordulat vagy különösen izgalmas cselekmény, mégis olvastatta magát. Beszippantott a történet, és csak sodródtam vele. Azt éreztem, tudnom kell, mi fog történni a szereplőkkel, mi jöhet még ezután. Egy sima hétköznapi -értsd nem fantasy- történet nem sokszor hoz ki belőlem ilyet.



Amik a legjobban szúrták a szememet, azok a furcsa félmondatok. Voltak benne olyan megszólalások, ami után csak bámultam amolyan *ki a franc beszél így?* tekintettel. Próbált "fiatalosan" írni, amiből néha szomorúan vicces dolgok születtek. Kissé erőltetettnek tűnik, hisz én is annyi idős vagyok mint a karakterek akik néha mondtak olyanokat, amiket még soha nem hallottam a környezetemben, mert senki nem beszél így. Értékelendő a gesztus, de a cél nem szentesíti teljesen az eszközt.
A másik ilyen, amin igyekeztem nem fennakadni, az a vörös pöttyös utalások tömkelege. Egy-kettő még elfogadható lett volna, na de ennyi? Olyan hatást keltett, mint ha Hannának megállás nélkül promóznia kellett volna, mert ezt kérték tőle. Én is imádom őket, de nem beszélek róluk sem így, sem ennyit.

És akik a nem túl izgalmas cselekmény ellenére élettel töltötték meg a lapokat: nagy tapsot a szereplőknek!
Összesen öt főszereplőnk van, az ő szemszögükből láthatjuk felváltva, mi történik. Vannak mellékszereplőink, akik egy kivételével végig rossz színben vannak feltüntetve.
  • Hanna. Ő az új lány, aki egy összeszokott csapatba próbál beilleszkedni.  Leköltözi a fővárosból vidékre otthagyva legjobb barátnőjét és eddigi életét. Én személy szerint Maját már az elején sem kedveltem, gondoltam, hogy egy khmm. Hanna volt az, akivel a legjobban tudtam azonosulni, és nem csak a neve miatt. Viszont jósok mindenben különböztünk. Ő is vezet blogot és vérbeli könyvmoly. Habár a szépirodalom kerülését és ahhoz való negatív hozzáállását nem is értetem. Én is visszahúzódó és kissé esetlen vagyok, ráadásul bulizni sem szeretek szórakozóhelyeken, de az egy pohár vodkanarancstól berúgás nekem is sok volt. Oké, hogy még nem nagyon ivott alkoholt, de nem fog rögtön ennyire lerészegedni tőle. De ő legalább szépen énekel. :D És a legfontosabb: a név kötelez. Hanna. Hogy utálhatod a Rock-zenét és szeretheted Caramel-t? Ah.. nem is értelek. :D Még sokszor felelőtlen és gyerekes, de amit az iskoláért tesz az nagyon szép és bátor dolog tőle.
  • Xiara. Ő a legszimpatikusabb karakter. Sokoldalú és bár eleinte erősnek mutatja magát, belül nagyon boldogtalan. Érdekes és elgondolkodtató dolgokat mond a rasszizmussal kapcsolatban és hogy az emberek mennyire előítéletesek is tudnak lenni. Ő volt talán a legpozitívabb is. Mindig vidám és próbálja összeszedni a csapatot. Gondolkodás nélkül segít Hannának is, még Áront is rá tudja venni a táncra a siker érdekében. Az ő szemszögében van leginkább függő vég. Nagyon kíváncsi vagyok, mi lesz még vele ezek után.
  • Máté. Az ő múltja van legjobban kidolgozva és felépítve, így a legérdekesebb is. Remek az alapkompozíció, de a nehéz múltú kemény srác szerepét sokszor túljátssza. Sokszor borzalmasan bunkó, pedig van egy kedvesebb, lágyabb oldala is, amit néha még Hanna előtt is felfed. Apropó Hanna. Miért ilyen ellenszenves vele? Nem ártott neki szegény semmit. A vége úgy is tudjuk, mi lesz kettejük kapcsolatának, de azért na. Viszont mellette szól, hogy a bartaiért mindig kiáll ha kell.
  • Áron. Tipikus szépfiú, aki különleges adottsággal rendelkezik. Ő a legszabadszájúbb , habár a szája már nem szabad. Nem tudom, mennyit változott a korábbi önmagához képest, sajnos nem olvastam a történetét, hogy véleményt tudjak mondani. Mindig megvédi a barátját és támogatja ami nagyon szép lenne, ha végre önmagában is rendezni tudná a dolgokat. Talán az ő szemszögéből volt a legkevesebb de az is lehet, hogy egyszerűen csak bennem nem hagyott mélyebb nyomot.
  • Dávid. Ő a legkevésbé érdekes szereplő. Nem is csinál túl sok mindent, a sztori 3/4-ed részében meg sem szólal. Az oka érthető, de két év alatt valakinek igazán eszébe juthatott volna komolyabban foglalkozni ezzel a problémával. Szimpatikus, de túl sokat tud drámázni és önmarcangolni. A mások helyett meghozott döntések sosem jók haver. Viszont bátor volt, mert mert lépni és felismerte a problémát. Kevés ember képes erre.
Rajmund. Valamilyen szinten ő is Xiara problémájával küzd. A srácokkal bunkó és ellenszenves, de mikor Hannának volt szüksége segítségre, seggfejségének nyoma sem volt. Kíváncsi vagyok, mi lesz vele később.
Patrik. Tudtam, hogy túl szép ahhoz, hogy igaz legyen. Ez a szál több sebből is vérzik.
Kornél. Ő az, aki fent említettem már: az egyetlen jó mellékszereplő. Mindent megtesz a kishúgáért és a tanításhoz való hozzáállása is becsületre méltó. De azért néha lazíthatna is.
A szerelmi szálakról ne is beszéljünk. Minden össze vissza van. Máté is várhatott volna még a felismeréssel a következő könyvig.
A karakterek külső leírásán is lehetne dolgozni. Nagyon kevésszer hangzik el, egyik szereplőt se tudnám jellemezni csak Dávidot a szőke haja miatt.

Minden szereplőnek nehéz az élete, tragikus a múltja és ez a jelenükre is kihat. Néha emiatt borzasztóan idegesítőek, máskor küzdenek egy jó jövőért. A mentalitás, ami a lapok között van elrejtve, a mű legfontosabb üzenete: sose adjuk fel, mindig küzdeni kell!

Ez inkább egy építő jellegű három és fél csillag, ami azt mutatja, bízom az íróban és minden negatívum ellenére a többi részt is elolvasom majd, de remélem, hogy jóval felülmúlják majd ezt.

🌟  🌟  🌟  🌠

EGY KIS KEDVCSINÁLÓ
"Ahogy a srác szemtelenül vigyorog, megjelennek azok a hülye gödröcskék az arca két oldalán. Jesszus, ez meg mi? Bunkó pasi tartozék?"


"– Mondd csak, minden lányt ide hozol? Ez valami titkos bugyigyűjtő hely?
– Persze, a bokrok között van is egy szentélyem – röhögi el magát Máté."


"Nincs benne tátongó űr, csak az éltető zene."


AJÁNLANÁM?

Persze! :) Tibortól ez volt az első, de biztosan nem az utolsó olvasmányom. Minden sorozat kissé döcögősen indul, szóval ha valakinek annyira nem tetszett, lehet, hogy a következő rész bebizonyítja, érdemes volt maradni. Akinek tetszett, az remélem a továbbiakban is Hannáékkal marad. Egy szó mint száz: olvassátok el! Nem fogjátok megbánni. ;)












Játszatok velem, és nyerjétek meg a Mikrofonpróbát! :)
Hogy miért pont ezt a művet választottam? Egyrészről mert felkeltette az érdeklődésemet, és úgy vélem, a Ti tetszéseteket is elnyerheti. Másrészt pedig már terveztem egy tavaszi játékot, ahol mindenképp hazai szerző művét szeretném kisorsolni köztetek. Mint a legutóbbi alkalommal, most is be vagyok zsongva és alig várom már, hogy egy szerencsés könyvmolyt megajándékozhassak! ^^

Mit kell tenned, hogy megnyerd?
  1. Nézz szét az oldalon, és szólj hozzá valamelyik bejegyzéshez. (nem muszáj ehhez is, elég csak egyhez) VAGY írd meg molyon üzenetben, ha nem tudsz hozzászólni.
  2. Írd le az észrevételed, véleményed, és hogy miért szeretnéd megnyerni a könyvet.
  3. Írd le az e-mail címedet is, hogy értesíteni tudjalak majd a játék végén.*
  4.  (NEM kötelező)
A nyertest e-mailben értesítem és a blogon is közzé teszem egy bejegyzésben.
A játék március 12.-ig tart, aznap sorsolom ki és teszem közzé a nyertest is.

Sok sikert mindenkinek!



 *Természetesen nem áll szándékomban visszaélni vele, csupán kapcsolatfelvétel céljából van rá szükségem.

37 megjegyzés:

  1. Szia!
    Most először járok a blogodon, de ezután a megjegyzés után kíváncsian fogok körülnézni. :)
    A fülszöveg alapján egy nem mindennapi történetnek néz ki, s rögtön megfogott. Igaz, hallottam már róla, de fogalmam sem volt róla, hogy miről szól. Ha én nyernék, mindenképp örömmel olvasnám (, s írnám a leendő blogomra a véleményemet). Ha esetleg én nyernék - bár kötve hiszem (nem vagyok az a "nyerős" fajta) - akkor az alábbi email címen tudsz elérni.
    lancreakcioxjulia@gmail.com
    Köszönöm, hogy esélyt adtál ahhoz, hogy megnyerhessem ezt a csodálatos könyvet!

    További jó hétvégét kívánok neked!
    Júlia

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Nagyon örülök, hogy kíváncsivá tett a blogom! ^^ Te is szeretnél talán egy blogot indítani? :) Biztos vagyok benne, hogy örömmel forgatnád a lapjait. Mindig öröm ilyen lelkes könyvmolyokkal összefutni az internet hatalmas forgatagában. :) Köszönöm, hogy jelentkeztél! :)

      Szép napot!
      Ellamara

      Törlés
    2. Szia!
      Ne haragudj, hogy még csak most válaszolok, de nem láttam, hogy válaszoltál.
      Igen, indítottam egy blogot - pont a mai napon publikáltam. :)

      Júlia

      Törlés
    3. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
  2. Szia! Felkeltette az érdeklődésem a könyv az értékelésed alapján. Valamint kíváncsi vagyok, milyen Leiner Laura fiúban... :D
    Cím: kissne.illesagi@gmail.com

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Ennek nagyon örülök! ^^ Ma már egyre több netes képátalakító program van,ahol megnézheted Leiner Laurát férfi változatban is, ha ez érdekel. ;) :p Köszönöm, hogy jelentkeztél! :)

      Szép napot!
      Ellamara

      Törlés
  3. Szia!
    Szeretnék jelentkezni a játékra!
    Az észrevételem, hogy jó hangulató kellemes stílusú a blog.
    Amiért pedig szeretném a könyvet a az, hogy Rácz-Stefán Tibor eddig megjelent 2 könyvét imádtam, nagy kedvenceim és ezt is szeretném elolvasni a birtokomban tudni. :)
    email címem: wymermia19@gmail.com
    Köszönjük a lehetőséget!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Örülök, hogy tetszik az én kis könyves birodalmam légköre! ^^ Ha a másik két regényét szeretted, nem hiszem, hogy ebben csalódnál. Én már kíváncsian várom a következő részét is. :)
      Köszönöm, hogy jelentkeztél! :)

      Szép napot!
      Ellamara

      Törlés
  4. Szia! Először járok az oldaladon, de valószínűleg nem utoljára, hisz nagyon jókat írsz és imádom a könyveket <3
    Azért szeretném megnyerni, mert hatalmas könyvmoly vagyok én is és a húgaim is, szóval tripláb ki lenne használva a könyv! Ezenkívül nagyon ígéretesnek tűnik a könyv és sikeresen felkeltetted az érdeklődésemet iránta :)
    @drobagyorgyi@gmail.com
    Köszönöm az élményt és a lehetőséget!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Nagyon örülök, hogy így gondolod! ^^ Mindig jó olyannal "összefutni", aki szintén a könyvek rajongója. :) Hű! Ilyet is ritkán látni -sajnos-, ahol egy családban ennyi a könyvmoly. Remélem sosem múlik el a könyvek iránti szeretetetek! :)
      Köszönöm, hogy jelentkeztél! :)

      Szép napot!
      Ellamara

      Törlés
  5. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
  6. Hali!

    Nagyon köszi a nyereményjátékot, nekem csak egy kis észrevételem lenne a bejegyzés külsejével kapcsolatban. Nem nagy dolog, de mivel a könyvek is sorkizártak, vagyis faltól falig tartanak a sorok, így szerintem egy online felületen is ez szebben mutat. Ezt a bejegyzés tetején tudod állítani annál az ikonnál, ahol kis vonalakat látsz. :) Remélem, nem veszed zokon az észrevételemet, és nagyon sok sikert a bloghoz!

    Nagyon régóta nézegetem már Rácz Tibi könyveit, de még nem jutottam el odáig, hogy el is olvassam őket, erre jött a nyereményjátékod. :) Nagyon kíváncsi vagyok már rá! Főleg, hogy ez az egyik kedvenc témám is, a zene.

    E-mail címem: barbi2000809@gmail.com

    Millió puszi:
    Barby

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Köszönöm az észrevételedet, mindenképp megnézem, hogy mutatna. Ez eddig eszembe sem jutott, de valószínűleg tényleg jobb lenne így. Lehet, hogy furcsán hangzik de tényleg nagyon örülök, mert ritkán kapok bármilyen fajta építő kritikát és mindig kíváncsi vagyok, mivel tehetném még jobbá és számotokra még élvezetesebbé a blogot. :)
      A zenés témájú könyvek mindig jók! ^^ Főleg, ha rock is van benne. :D
      Köszönöm, hogy jelentkeztél! :)

      További csodaszép napot!
      Ellamara

      Törlés
  7. Szia!
    Most járok először a blogodon, de nekem máris bejött a kritikád a könyvről. Már egy ideje tervezem elolvasni, és most, hogy a te véleményed is elolvashattam róla, naaagyon szeretném a könyvespolcomon látni. Mint az előttem lévő hozzászólónak, nekem is egy kicsit a bejegyzés külsejével van bajom. De valójában, lehet, hogy neked így tetszik, szóval csak miattunk nem kell változtani rajta😉
    Itt az e-mail címem: pami0682@gmail.com
    Köszönjük a játékot🖤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Nagyon örülök, hogy tetszett! ^^ Ha egyvalaki kedvét meghoztam hozzá, már érdemes volt megírnom. :) Köszönöm, hogy te is megemlítetted, kipróbáltam és valóban sokkal jobb sorkizártan.Nem is értem, hogy nem gondolhattam erre eddig.
      Köszönöm, hogy jelentkeztél! :)

      Szép napot!
      Ellamara

      Törlés
  8. Szia!
    Szaszkó Gabriella maradj velem c. könyvének az értékeléséhez írtam pár sort.
    Miért szeretném megnyerni a könyvet?-Kortárs fiatal férfi írók közül Lakatos Levente és Rácz-Stefán Tibor írásai fogtak meg,vagyis leginkább az írásaikról írt értékelések,kritikák,mert sajnos még tőlük egy regényüket sem olvastam.Mentségemre szolgáljon,hogy hatalmas a könyvkínálat,amiből mi könyvmolyok szemezgethetünk.
    Email címem:katalin.szell@freemail.hu
    Természetesen már korábban like-oltam Rácz-Stefán Tibor facebook oldalát.
    Köszi a játékot.

    Kati

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Lakatos Levente könyveivel már én is szemezgettem, de még nem jutottam el odáig, hogy olvassak tőle, Tibortól is ez volt az első könyvem.
      A könyvkínálat pedig valóban hatalmas, sok könyvmoly szenved még szerteszét a világban emiatt. :)
      Köszönöm, hogy jelentkeztél! :)

      Szép napot!
      Ellamara

      Törlés
  9. Sziaaa!
    Amiért felvigyeltem erre a könyvre az elsősorban a borítója, hiszen az egyik legkedvencebb blogerem keze munkája. Már amikor megjelent nagyon sokat gondolkoztam a megvételén, de valahogy mindig elsiklottam felette.
    Viszont mostanság egyre több magyar írótól olvasok, és szeretném bővíteni a látókörömet. Be kell vallanom még egy könyvet sem olvastam Rácz-Stefán Tibortól, de nyomon követem molyon a munkásságát, és már rengeteg jót olvastam róla. Nagyon örülnék neki, ha ez a szép könyv az én polcomat szépítené.
    email: doma.enike@gmail.com
    Sok sikert mindenkinek,hiszen mindenki megérdemli, hogy az a csodálatos könyv a polcán csücsüljön!❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Úgy örülök, hogy egyre többen érdeklődnek a hazai szerzők művei iránt! ^^ Igyekszem én is egyre több befutott és feltörekvő hazai szerzőt bemutatni, mert ők is épp ugyanannyira megérdemlik a figyelmet, ha nem jobban. :)
      Köszönöm, hogy jelentkeztél!

      Szép napot!
      Ellamara

      Törlés
  10. Szia, köszönöm szépen a lehetőséget. Eddig Tibortól a Túl szépet olvastam, amit nem tudtam letenni, szeretnék még tőle történeteket, mert nagyon tehetséges író.
    Az email címem
    andicica1993@gmail.com
    Üdv:Adri :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Az a regénye is biztosan remek, ha egyszer úgy adódik, mindenképp elolvasom majd én is.
      Köszönöm, hogy jelentkeztél! :)

      Szép napot!
      Ellamara

      Törlés
  11. Szia! :)
    Én is most járok itt először de rögtön megtetszett ez a kritikád a könyvről. Nagyon szépen összeszedetten írsz, nem összecsapott és elnagyolt plusz maga a blog is nagyon szép szóval gratulálok hozzá! :)
    Még tavaly nyáron olvastam Rácz-Stefán Tibortól a Fogadj el! című könyvét (garantáltan letehetetlen! 1 nap alatt ki is végeztem) ami azóta is az egyik kedvencem. Azóta el akarom olvasni ezt a könyvét is és nagyon boldog lennék ha még a polcomra is kitehetném. :)
    Az e-mail címem: kovklaaa@gmail.com
    További szép napot és kellemes olvasást mindenkinek! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Nagyon szépen köszönöm! ^^
      Ha ott megkedvelted Áronékat, ez is biztosan elnyeri majd a tetszésedet. :)
      Köszönöm, hogy jelentkeztél!

      Szép napot! :)
      Ellamara

      Törlés
  12. Szia!
    Már régebben is fel-fel néztem a blogra és már akkor is tetszett. Legfőképpen a bejegyzések felépítése tetszik :)) illetve az is, hogy logikusan vannak feleépíte. A másik nagyon fontos pozitívum, hogy megfelelően adod át az érzelmeket a véleményeiden keresztül. Az egyetlen negatívum, hogy a bejegyzéseidet túl hosszúra nyújtod el.

    Gmail.: laura.mandula@Gmail.com

    Üdv.: Laura

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Köszönöm szépen! ^^ Igyekszem külsőleg és tartalmilag is egyaránt igényesen vezetni a blogomat. A terjedelemmel sokszor én sem vagyok megelégedve, mert vagy túl hosszúnak, vagy túl rövidnek találom. De ha egyszer belelendülök, nincs megállás míg ki nem írtam magamból. :)
      Köszönöm, hogy jelentkeztél!

      Szép napot! :)
      Ellamara

      Törlés
  13. Szia!
    Régóta szemezek már ezzel a könyvvel és azt hiszem a te ajánlód adta meg a löketet a végső döntésemhez. Köszi a lehetőséget!
    E-mail: darvalics.liza@gmail.com

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Mindig nagy öröm azt látni, hogy valaki kedvét én hoztam meg egy könyvhöz! ^^
      Én köszönöm, hogy jelentkeztél.

      Szép estét! :)
      Ellamara

      Törlés
  14. Szia! ^^

    A Kezünkben a jövőnk értékelésedhez írtam, mert kíváncsi voltam, megbánhatom-e, hogy megvettem a könyvet. Kicsit feldobtad a kedvem, hogy még akár jó is lehet a nosztalgia-vonal miatt... ^^ Ezt a könyvet még nem vettem meg, de szemezek vele egy ideje, mert kedvelem az író többi könyvét. Tetszett az értékelésed, még inkább kíváncsi vagyok erre a regényre.
    Email: dark.cathy@gmail.com

    Jó blogolást! :)
    Anita

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Ha majd elolvastad a Kezünkben a jövőnek-et mindenképp mond el, hogy tetszett. :) Szerintem ha azok tetszettek, ez sem fog csalódást okozni.
      Köszönöm, hogy jelentkeztél! :)

      Szép estét!
      Ellamara

      Törlés
  15. Szia! Most olvasok először tőled a blogon és igazán megfogott ez a könyvértékelésed, úgyhogy előre látom, hogy rendszeres olvasó leszek! Azért ragaszkodom a könyvért, mert a Fogadj el-t is olvastam és kíváncsivá tett, de sajnos nem volt még lehetőségem elolvasni. Más okból pedig az értékelésed is tetszett, a könyv hibáitól elnézve, el szeretném olvasni.
    Az e-mail címem : renatagabor682@yahoo.com

    Üdv: Reni! c:

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Jujj nagyon aranyos vagy, hogy így gondolod, köszönöm szépen! ^^
      Hát igen, a könyvekhez a hibák is hozzátartoznak, de fontos, hogy ezt az ember elfogadja.
      Köszönöm, hogy jelentkeztél! :)

      Szép estét!
      Ellamara

      Törlés
  16. Szia!
    Úristen, eddig is szemeztem ezzel a könyvvel, de most már meggyőztél véglegesen. Azért szeretném ezt a könyvet, mert nagyon jó a sztorija, és olyan jól írtad le, hogy nagy kedvet kaptam az elolvasásához
    email: booklove6353@gmail.com
    Ui.: nagyon szépen írsz!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Örülök, hogy én adtam meg a végső löketet! :) Tényleg nagyon jó a sztoria, remélem a következő részé majd felülmúlja.
      Köszönöm, hogy jelentkeztél! :)

      Szép estét!
      Ellamara

      Törlés
  17. Szia, azért szeretném megnyerni a könyvet, mert imádom a szerző Fogadj el! című könyvét,és nagyon tetszik az írásod a könyvről, nagyon jó kis történetnek tűnik ez is, csakúgy mint a Fogadj el!. Email címem: peni89@gmail.hu Üdv, Enikő.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Most már egyre kíváncsibb leszek a Fogadj el!-re, annyian dicséritek. :) Örülök, hogy tetszett az írásom! ^^
      Köszönöm, hogy jelentkeztél! :)

      Szép estét!
      Ellamara

      Törlés
  18. Szia! Regota szemezek mar ezzel a konyvvel, es most, miutan elolvastam az ertekelesedet, csak meg kivancsibb vagyok ra! Nagyon jo bejegyzes lett, elvezten olvasni, es hasznos volt, koszonom. Nagyon tetszik a blogod is, mind a dizajn, mind a tartalom, meg elolvastam par masik bejegyzesed is, es tenyleg nagyon jok! Nagyon jol irsz :)
    levaimerci@gmail.com
    Koszi a lehetoseget a jatekra, iszonyuan orulnek a konyvnek :)
    Merci

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Öröm látni, hogy ennyi embernél elértem a célomat és felkeltettem az érdeklődést egy könyv iránt. :) Nagyon örülök, hogy tetszik az oldal, igyekszem a külsőre sem kevesebbet adni mint a tartalomra, de a csinosítgatás még mindegyikre ráfér.
      Én köszönöm a dicsérő szavakat és hogy jelentkeztél. :)

      Szép estét!
      Ellamara

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...