2018. november 19., hétfő

2. BLOGSZÜLINAP!!! + Nyereményjáték

Kedves Molytársaim, Olvasóim!

Ma van a napja, hogy két évvel ezelőtt létrejött a blog és először osztottam meg másokkal, veletek a gondolataimat és olvasmányélményeimet  itt a blogon. Ez pedig mindenképp ünneplést érdemel!



Sokáig gondolkodtam, hogy mit kéne ideírnom, de nem jöttek a szavak olyan könnyen. Az elmúlt év is eseménydús volt és bár már csak másfél hónap van hátra az évből, még rengeteg minden vár rám. Egy évvel ezelőtt 16-an voltunk, mostanra ez a szám pedig 37-re nőtt! Nagyon sokat jelent ez nekem és remélem, jövőre ismét kétszer annyian leszünk, mint most. Annyi minden azért mégsem történt, nem "futottam be" két év alatt, nem kerestek meg kiadók sem, de ez még mindig nem keserít el, hisz nem ez a célom. Biztosan eljön majd az az idő is, de mindent csak szép sorjában! De miért is erről beszélünk, mikor annyi jó dolog történt 2017 novembere óta?

Ez történt eddig:

Még mindig tartottam a heti egy bejegyzést és vasárnaponként újabb értékeléssekkel érkeztem. Januárban elkezdtem egy új dolgot: havi összefoglalókat írni. Nagy vonalakban leírtam, mik történtek a hónapban és mi lesz várható jövőben. Örülök, hogy megtartottam ezt és még most is vezetem, mert néha én is újra rácsodálkozom a dolgokra, például hogy mennyit olvastam vagy hány könyvet szereztem be. Bár most hogy jobban belegondolok, a decemberit nem tudom, hogy januárban írjam-e ki, vagy még idén megosszam veletek.

Pár jelesebb naphoz is készítettem könyvajánlót amit meglepően jól fogadtatok, nem gondoltam volna, hogy ennyire elnyeri majd a tetszéseteket. A következő évben mindenképp szeretnék belőlük többet, mert egyrészt kihívást jelentenek, másrészt pedig jó őket megírni.

Az utcákra idén is posztoltam verseket és ezzel remélem a ti kedveteket is meghoztam a 2019-es #posztoljversetazutcára -hoz. De ami még ennél is fontosabb volt, egy olyan dolog, ami márciusban jelent meg kis hazánkban, hozzám pedig áprilisban ért el először, és azóta is jelen van: a BubbleBook könyves dobozai. Már az indulásuk előtt is felfigyeltem rájuk és azóta is rendszeresen követem a munkásságukat. A legelső "éles" dobozukat áprilisban megrendeltem, azóta pedig a júniusit, a szeptemberit és az első írói dobozukat tudhatom magaménak, valamint a karácsonyi dobozt már megrendeltem. Mindenkinek csak ajánlani tudom, fantasztikus a csapat és minden hónapban jobbnál jobb dobozokat állítanak össze nekünk. :)

Idén is voltam a Könyvfesztiválon ami ha lehetséges még nagyobb élmény volt, mint tavaly. A beszámolómat róla ITT olvashatjátok. Már alig várom, mit tartogat számomra a 2019-es! *-*

Egy ideje átálltam arra, hogy vasárnaponként értékeléssel érkezem, szerdán pedig egy book tag-et hozok, viszont ez ebben a hónapban sajnos nem fogom tudni valószínűleg tartani, de azért igyekszem majd.
Ezen kívül létrehoztam a blognak egy facebook oldalt is nemrég, ahol már 29-en vagyunk! Az instagram pedig azóta sem változott, még mindig imádom a könyveket fotózni! :D

A jövőre nézve sok tervem van, többek között a könyvek és a megfilmesített változatuk összehasonlítása.
Ami pedig ennél is fontosabb: egyre több pozitív visszajelzést kapok és hihetetlen boldogsággal tölt el, hogy az én értékelésem hatására olvastok el egy könyvet, hisz a kezdetektől ez a célom az oldallal. Remélem a továbbiakban is hasznos lesz majd számotokra és meghozza a kedveteket a könyvekhez! ^^


Még egyszer nagyon szépen köszönöm, hogy velem vagytok már két éve!💜




És a legjobb rész: a játék, ahol ismét megajándékozhatlak titeket cserébe a sok szeretetért és támogatásért amit kaptam! ^^  Tudom, hogy mindenkit ez a része érdekel legjobban a bejegyzésnek, szóval nem is húzom sokáig a szót. Most egy olyan regényre esett a választásom, amit idén olvastam és nagy hatással volt rám, az egyik legjobb könyvem az évben. Mivel már megjelent a harmadik rész, így nyugodt szívvel útjára merem bocsájtani, mert így senkinek nem kell a haját tépnie (mint nekem a harmadik részig), hogy mikor olvashatja már a folytatást. Ez pedig nem más, mint Erin Watt: Papírhercegnő c. kötete, a Royal-család első része! 


Mit kell tenned, hogy megnyerd?
  1. Nézz szét az oldalon, és szólj hozzá valamelyik bejegyzéshez. (nem muszáj ehhez is, elég csak egyhez) VAGY írd meg molyon üzenetben, ha nem tudsz hozzászólni.
  2. Írd le az észrevételed, véleményed, és hogy miért szeretnéd megnyerni a könyvet.
  3. Írd le az e-mail címedet is, hogy értesíteni tudjalak majd a játék végén.*
  4.  (NEM kötelező)
A nyertest e-mailben értesítem és a blogon is közzé teszem egy bejegyzésben.
A játék december 9.-ig tart, a nyertest másnap sorsolom ki és teszem közzé a blogon is.

Sok sikert mindenkinek! :)



 *Természetesen nem áll szándékomban visszaélni vele, csupán kapcsolatfelvétel céljából van rá szükségem.

25 megjegyzés:

  1. Olvasva, hozzászolva, hogy miért szeretném a könyvet? Mert jónak tűnik és még nem sikerült beszerezni, így jól mutatna a fa alatt😉 a mèlcímem: olahniko850405@gmail.com

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Rendben van, felírtalak. Köszönöm, hogy jelentkeztél!

      Szép napot! :)
      Ellamara

      Törlés
  2. Körülbelül egy hete találtam rá a blogodra.. Elolvastam pár bejegyzésed, és nagyon tetszik amilyen szempontból látod a könyvek világát.. Na de azon csodálkozok hogy hogyhogy 'csak' 37 olvasód van???? Én drukkolok hogy nagyobb híre legyen a munkádnak, természetesen énis fogok böngészgetni és olvasgatni:) A nyereményjátékodra is szeretnék jelentkezni. Régóta kinéztem már ezt a könyvet és hátha meghozza a mikulás;)) Köszönöm a lehetőséget:) sok szerencsét és további kitartást kívánok! :) emailcím:hreni03@freemail.hu

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, nagyon örülök, hogy így látod! ^^ Én is remélem, hogy majd bővül a kis csapatunk itt az oldalon és egyre több emberrel ismertethetem meg ezeket a nagyszerű könyveket. :)
      Rendben van, felírtalak. Köszönöm, hogy részt veszel!

      További szép napot! :)
      Ellamara

      Törlés
  3. Nagyon sok jót olvastam a könyvről, imádnám 😍
    liedor8@gmail.com

    VálaszTörlés
  4. Szia!
    Boldog szülinapot a blognak!
    Anne l.Green Törékeny vonzerő c. könyvéhez írtam 1-2 szót.
    Igen,még most is tetszik a könyvhöz írt értékelésed.
    baráth Viktória mellet Anne L. Green a kedvenc magyar íróm.
    A felajánlott nyereménykönyvet még nem olvastam,de nagyon sok helyen csak pozitív értékelést olvastam róla.
    Email címem: katalin.szell@freemail.hu
    Köszi a játékot!

    Kati

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jól van, köszönöm, hogy jelentkeztél a játékra, felírtalak. :)

      Szép napot!
      Ellamara

      Törlés
  5. Szia! Még nem voltam itt a blogodon, de most biztosan elidőzök :)
    Szóval sokat hallottam erről a könyvről, most már tényleg szeretném elolvasni.
    Jó kis Mikulás ajándék lenne :) címem: paneltyuk@gmail.com
    Köszi a lehetőséget :)
    Ági

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt örömmel hallom! ^^ Rendben van. felírtalak a játékra. Köszönöm, hogy részt veszel. :)

      Szép napot!
      Ellamara

      Törlés
  6. Szia!
    Csak most találtam rá a blogodra. Érdekesnek találom, biztosan fogok innen csemegézni ezután.
    A könyvet már valahol kiszemeltem, és ez jó alkalom lenne a megszerzésére.
    A címem: zsuzsi_91@yahoo.com.
    Köszi a játéklehetőséget! :)
    Üdv.,
    Zsuzsi

    VálaszTörlés
  7. Szia.
    Köszönöm a lehetőséget!:)
    Nem ismertem a blogod, de tetszik, és érdekesnek vélem:)
    A könyv már egy ideje a kívánságlistámon van, és a 2. Részét már beis szereztem.. jó lenne hozzá az első!!:)
    E-mailem: Anasztazia141@gmail.com

    Anasztázia




    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon örülök, hogy tetszik a blogom! ^^
      Köszönöm, hogy jelentkeztél, felírtalak! :)

      Szép napot!
      Ellamara

      Törlés
  8. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  9. Sziia :)
    Most találtam rá a blogodra.
    A könyvet meg azért szeretném megnyerni mert nagyon régóta a ki anyagok számon van a könyv csak még nem sikerült megszerezni, de mar nagyon sok jót hallottam róla.

    macisajt.tk@gmail.com

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Okés, fel is írtalak. Köszönöm, hogy jelentkeztél! :)

      Szép napot!
      Ellamara

      Törlés
  10. Szia :)
    Most vagyok itt először, de nagyon tetszik a blogod és a munkásságod!
    A könyvet már nagyon régóta szeretném beszerezni és elolvasni, de még sajnos nem tudtam ezt megtenni, így nagyon örülnék, ha most megnyernék utómikulási ajándékként! :)
    98regina22@gmail.com

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ui. Boldog szülinapot! :))

      Törlés
    2. Köszönöm, szépen, örülök, hogy így látod! Remélem sikerült felkeltenem valamelyik regény iránt az érdeklődésed. :)
      Köszönöm, hogy jelentkeztél, felírtalak. :)

      Szép napot!
      Ellamara

      Törlés
  11. Szia!:) Köszi ezt a szuper lehetőséget!
    Bevallom, most járok itt először, de megígérhetem, hogy egyáltalán nem utoljára! Nagyon tetszik a stílus és a tartalom is, gratulálok :)
    Boldog blogszülinapot!
    E-mail címem: sutusandi25@gmail.com

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! Nagyon jól esik, hogy így gondolod. Remélem hasznos lesz és találsz olyan könyvet, ami megtetszik. :)
      Köszönöm, hogy jelentkeztél!

      Szép napot!
      Ellamara

      Törlés
  12. Szia! :)
    Csatlakozom az előttem szólókhoz, köszönjük szépen a játékot így karácsony előtt! :) A BubbleBox-os bejegyzéshez szóltam hozzá (nagyon érdekelnek a könyves dobozok).
    A könyv már régóta kívánságlistás, de mostanában nem merek belekezdeni új sorozatba, hátha nem adják ki vagy csak évek múlva, addig pedig izgulhatok a függővég miatt. :D De ahogy olvastam nemsokára itt a befejezés, szóval azt hiszem nekikezdhetek! :)
    Az e-mail címem: viktoria.moczar@gmail.com
    Facebook-on is kedveltem az oldaladat, nagyon boldog blogszülinapot és további sok sikert kívánok! :)
    Üdv,
    Viki

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Már megtaláltam, és válaszoltam is rá! ^^ Most már mind a három része kint van a sorozatnak, szóval nyugodtan belevághatsz, mert a másik két rész már nem róluk szól.
      Köszönöm, hogy jelentkeztél a játékra! :)

      Szép napot!
      Ellamara

      Törlés
  13. Szia! :)
    A könyves süti book taghez szóltam hozzá. :)
    Azért szeretném megnyerni ezt a könyvet, mert az egyik osztálytársam folyton arról beszél mennyire imádja. Így felkeltette az én érdeklődésemet is :)
    Na meg persze egy jó könyv mindig jól jön ^^
    Fenn vagyok a rendszeres olvasók listáján is, nagyon tetszik a blogod és köszönöm a lehetőséget a játékra. :D

    VálaszTörlés
  14. Szia!
    Köszönöm, hogy jelentkeztél és hogy itt vagy az oldalon! ^^ Viszont nem írtál e-mail címet, így sajnos nem tudlak felírni a játékra mert nem tudnálak értesíteni ha te nyernéd meg. :/

    VálaszTörlés
  15. Ma találkoztam a blogoddal de imádom csak igy tovább, és imádom erin wattot
    Csak igy tovább hajrá.

    Hulyemac@gmail.com

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...