2019. március 11., hétfő

J. Lynn: Vetkőzik ​a tanú (Gamble testvérek 1.)

Sziasztok! :)
Ma ismét egy Jennifer L. Armentrut könyvvel érkeztem, ami kicsit más kategória, mint az eddigiek. (Mármint a magyarul megjelent könyvei közül.) Mivel imádom az írónő munkásságát, gondoltam ezt a kötetet is mindenképp el kell olvasnom. Kicsit meglepődtem, hogy a többi részét nem adják ki, de sebaj, azok már úgy is másokról szónak majd. Na de kezdjük is a kalandozást a régi szerelmek és a véletlen találkozások göröngyös útján! :)
Madison Daniels kölyökkora óta rajong bátyja legjobb barátjáért, Chase Gamble-ért. Mindenki úgy véli, tökéletes párt alkotnának, ám van két komoly probléma: egyrészt Chase megfogadta, soha nem kezd komoly kapcsolatot, másrészt négy évvel korábban, egyetlen éjszakára túllépték a barátság határát, és azóta állandóan civakodnak.

Madison bátyjának esküvőjén azonban mindkettejüknek részt kell vennie, ezért erre a hétvégére tűzszünetet hirdetnek az ifjú pár kedvéért. Ám a nyugalomnak vége, amikor kiderül, hogy szervezési hibák miatt két éjszakát kénytelenek összezárva tölteni egy nászutas-lakosztályban. Ráadásul sorra történnek a „balesetek”, amelyekkel a kedves család próbálja bebizonyítani, hogy a két fiatal közötti szenvedély másra is jó lehet, mint állandó harcra. Hacsak Madison és Chase előbb meg nem fojtja egymást…

Megjelenés:2013     Oldalszám:228    Szemszög: E/1     Kiadó: Ulpius-ház

A BORÍTÓRÓL

Hát igen. A műfaját tökéletesen tükrözi, bár a történetet szerintem nem. Inkább egy durván erotikus sztorira asszociálna róla az ember, pedig inkább cuki és esetlen. Lehetne egy kicsit szolidabb is, de hát ez ilyen. :D A 18-as karika jogos, bár míg nem találkoztam ilyennel és elsőre kicsit furcsa volt.

A TÖRTÉNETÉRŐL

Először egy éve hallottam erről a könyvről, mikor molyon létrehozták a Jennifer L. Armentrout kihívást. Tudtam, hogy a Rubinpöttyös sorozata még hátra van, de ezt a regényt nem ismertem. Tavaly nyáron szereztem be, és ha jól emlékszem ősszel olvastam el. 72% százalékon állt molyon, de gondoltam egye fene, mégiscsak imádom az írónő munkáját és a fülszöveg is biztató volt. Viszonylag gyorsan ki is végeztem, amihez a szabadidőm megléte és a regény 200 oldalnyi terjedelme is hozzájárult. 

Az alapfelállás szerint itt van nekünk Madison, aki a bátyja esküvőjére utazik, ahol találkozik Chase-szel, aki nemcsak a testvérének a legjobb barátja, hanem a gyermekkori (és még azóta) is tartó vonzalmának tárgya. Ők ketten jóban voltak, de egy korábbi esemény miatt megszakadt köztük a kapcsolat, most pedig csak civakodni tudnak. Igyekszenek normálisak lenni az ifjú pár kedvéért, de mikor szervezési hiba miatt egy szobába kényszerülnek a hátvégére, kitör a balhé.

A történet láthatóan nem túl bonyolult, ellenben elég egyszerű. Ha nagyon kötekedni akarnék, mondhatnám, hogy kiszámítható, meg fúú meg haa és így nem is lehetett élvezni, de valljuk be őszintén: melyik romantikus sztori nem az? Természetesen van néhány kivétel, de a végén 80% hogy egymásra találnak és rájönnek, mennyire őrülten szeretik a másikat.
Sokak szerint sablonsztori, de én ezelőtt nem emlékszem, hogy ilyen felállással találkoztam volna. Biztosan van, de nekem ez az első, ráadásul valamiért különleges helyet foglalnak el a szívemben azok a történetek, ahol a főszereplő lány már gyerekkora óta ismeri/kedveli a bátyja legjobb barátját. Biztos az az oka, hogy mindig szerettem volna egy nálam idősebb fivért, de mivel én vagyok a legidősebb és "csak" egy húgom van, ez a lehetőség eleve halálra volt ítélve. 
Nem volt tele különösebb izgalmakkal és váratlan fordulatokkal, a konfliktus pedig a Madison és Chase közti állandó veszekedésekből, kibékülésből és félreértésekből adódott. Nem is lett volna gond, de néha már én is csak néztem, hogy hányszor fognak még elbeszélni egymás mellett. Emiatt inkább egy szappanoperára hasonlított, vagy egy romkomra. Simán el tudnám képzelni a filmvásznon is a sztorit. 

Erotikában sem volt hiány, bár én azért többre számítottam. Félre ne értsetek, nem vagyok csalódott, inkább kellemes meglepetésként ért, hogy nem tolta túl az írónő. A pincés jelenetet különösen szerettem. Persze romantika is volt, de olyan szép egyensúlyban az erotikával.  
Chase és Madison sem volt rossz főszereplő, bár nem tudtunk meg róluk sok mindent, pont elég információt kaptunk ahhoz, hogy két nap eseményeit megértsük. Igen, sokszor túlreagálták a dolgokat és a macsó külső ellenére Chase is egy hisztis p*csa volt. Már elnézést a szóhasználatért. 
A mellékszereplőket is kedveltem, főleg a tesókat mindkét részről. A szülők pedig valóban eléggé rámenősek voltak. Csodálom, hogy ilyen jól tűrték. :D

Kicsit sajnáltam, hogy nem volt benne több humor. Persze voltak jó jelenetek amik megmosolyogtattak, de például a sok félreértést és bénázást ezzel lehetett volna kompenzálni.
Ami nekem kicsit furcsa volt, az a múlt leírása. Teljesen jó volt és érthető, de csak egy rövidke visszaemlékezést kaptunk volna, annak ellenére, hogy sokkal jobban ki lehetett volna bontani. Például ha ezzel kezdi a regényt, majd utána kezdjük csak a jelenben az események sorozatát.
Annak ellenére, hogy a lezárás nem ért meglepetésként, kicsit szomorú voltam, hogy ilyen hamar elvágta a végét. Nem kellett volna még fejezeteken át húzni vonni, de plusz egy - max kettő - igazán nem ártott volna neki. 

Összességében jó történet volt, bár az egyszer olvasható kategóriába tartozik. Kikapcsolódásnak tökéletes, és igazából a fülszöveg és a borító sem ígért többet mint ami. Mondanivalója sincs különösebben, az esküvős téma viszont szerintem nagyon jó. Talán ha egy kicsit több izgalom lett volna benne.. :D

🌟     🌟     🌟     🌠


EGY KIS KEDVCSINÁLÓ
"– Biztos, hogy nincs jobb dolgod? (…)

– Jobb, mint téged idegesíteni? A világon nincs!"



"– Miért törtél rám? (…)

– Szólongattalak, de nem válaszoltál.

– Vagyis az egyetlen logikus lépésnek az tűnt, ha rám töröd az ajtót? (…)

– Aggódtam, hogy valami bajod esett.

– A fürdőszobában?

– Nálad semmi sem lehetetlen."



"… ha vonzónak találsz valakit, akkor élvezed, ha megcsókolod, és nem viselkedsz úgy utána, mintha Adolf Hitlerrel smároltál volna!"

AJÁNLANÁM?

Ha egy kicsit ki akarsz kapcsolni mert tele van a fejed vagy unatkozol és nem tudsz mit kezdeni magaddal akkor mindenképp ezt a regényt ajánlom. Annyira nem vészesen erotikus, inkább egy tinirománc felnőtt karakterekbe átültetve. A lényeg, hogy ne várj tőle túl sokat, egy kis romantika de ennyi és ez így van jól. Bár sokak  J. Lynn-nek akkor is jobban áll a fantasy, ellenpélda lehet a Várok rád sorozat, ami szintén romantikus erotikus, de mérföldekkel jobb, mint ez a kis történet. ;)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...