2019. július 10., szerda

Félévzárási pánik book tag

Sziasztok! :)

Ma nem mással érkeztem, mint egy book tag-gel, ami egyben egy összegzés is lesz. Már sok helyen láttam ezt a kihívást és mivel egyébként is imádom az ilyesfajta bejegyzéseket, gondoltam én is kitöltöm.

Nem jelölök meg senkit a kitöltéshez, aki szeretné, vigye bátran. :)

(Van olyan pont természetesen, ahova többet is tudnék írni, de igyekeztem úgy összeválogatni őket úgy, hogy egy könyv ne kerüljön több ponthoz is.)


Az eddigi legjobb olvasmányom idén:

Sarah J. Maas: The Court of Wings and Ruins- Szárnyak és pusztulás udvara. Egyértelmű. Alig vártam már, hogy végre elolvashassam, a második rész függő vége már teljesen kikészített. De januárban végre megjelent, azonnal el is olvastam és beleszerettem ebbe a részbe is. 


A legjobb folytatás, amit az évben olvastam:

J. Lynn: Trust in me - Bízz bennem. Az első részt is szerettem, de meglepő módon most a másfeledik rész Cam szemszögéből sokkal de sokkal jobban tetszett. A harmadikat és a negyediket még nem olvastam, de kíváncsi vagyok már rájuk, főleg a Be With Me-re.


Új megjelenés, amit mindenképp el szeretnék olvasni:

L. J. Shen: Sparrow. Már azelőtt beleszerettem a fülszövegébe, hogy láttam volna a borítót. Azért is őt választottam, mert nem folytatás és mégis ennyire rajongok érte. Remélem nem okoz majd csalódást. 


A legjobban várt megjelenés 2019-ben:

A Komor elemek sorozat 3. része: J. L. Armentrout: Every Last Breath. Nagyon nagyon nagyon nagyon kíváncsi vagyok, hogy egy ilyen lezárás után mit kapunk a következő részben. Azóta, jhogy decemberben elolvastam, tűkön ülve várom a megjelenését.


Az év eddigi legnagyobb csalódás:

Tara Sivec: Csábítások és csemegék. Instagramon aki követ, láthatta a kifakadásom róla és tudhatja, hogy mekkora csalódás volt ez nekem. Nagyon sokat vártam el tőle, mert mindenki dicsérte a humorát, ennek ellenére inkább undorodtam tőle, mint nevettem.


A legnagyobb meglepetést okozta:

Séverine Vidal - Manu Causse: Bicebóca szívek. Nem vártam tőle sokat, talán ezért is lepet meg annyira. Azt hittem, csak egy sima kis rövid sztori gyerekről, erre az egyik kedvenc könyvem lett.


A legújabb kedvenc íróm:

Elle Kennedy. Ő az egyetlen olyan, akinek a regényébe beleszerettem és idén olvastam tőle először. Imádtam a The Dealt, kedvencem is lett. Nem gondoltam, hogy ennyire magával ragad majd, dehát ez az év úgy látszik tele van meglepetésekkel.


A legújabb könyves álompasim:

Cameron Hamilton (J. Lynn: Wait for you- Várok rád). Cam és az ő fincsi sütijei. :3 Aki olvasta  asorozatot, szerintem érteni fogja. Aki nem, annak pedig nagyon ajánlom! ;)


A legújabb kedvenc karakterem:

Number Five. IMÁDOM Number Five-ot! *-* Igaz, hogy a sorozatban szerettem bele, de azt is idén néztem. A képregényt pedig már el is olvastam, szóval azt hiszem ide számíthatjuk. 


Egy könyv, ami megsiratott:

Rácz-Stefán Tibor: Élni akarok! Tudtam, hogy megható lesz a vége és sokan sírtak rajta. Még a 3/4-e körül is nagyon jól tartottam magam, büszke voltam, hogy kibírok egy ilyen regényt sírás nélkül. Erre nem szívszaggató lesz a vége?


Egy könyv, ami jó kedvre derített:

Wylie Overstreet: Világtörténelem facebook-ra hangolva. Azt hiszem, nem is kérdés, hogy miért. Történelem és mémek. Mi más kell még?


A legjobb filmadaptáció, amit idén láttam:

Rachael Lippincott – Mikki Daughtry – Tobias Iaconis: Két lépés távolság. A legjobb filmadaptáció, amit VALAHA láttam. Ennyire jól (azok közül amiket olvastam) még egyiket sem sikerült megfilmesíteni.Szinte tökéletes lett, majdnem szóról szóra ugyanaz az egész. Pacsi a rendezőknek!



A legszebb borítójú könyv, amit 2019-ben vettem:

Hát ez minden kétséget kizáróan S.A. Chakrabotry: Bronzváros című regénye. Annyira csodaszép! *-* Csak rá kell nézni. Hogy lehet valami ennyire szép? És még könyvjelző is van benne. Alig várom már, hogy olvashassam.


Könyvek, amiket még idén el szeretnél olvasni:

Jelenleg 43 ilyen regény várakozik a polcomon. A sorozatokat egybe írom, hogy ne legyen olyan hosszú a lista. :D Tudom, hogy nagyon sok és igyekszem folyamatosan olvasni őket. Jelenleg épp a Vér és csont gyermekeit forgatom.^^

  1. Rácz-Stefán Tibor: Fogadj el!
  2. Rácz-Stefán Tibor: Túl szép
  3. Anne L. Green: A remény hajnala
  4. Rick Riordan: Az Olimposz vére
  5. Tomcsik Nóra: Az új idők hősei
  6. Margaret Atwood: A szolgálólány meséje
  7. Oscar Wilde: A boldog herceg
  8. Neil Gaiman: Sosehol
  9. Katie Mcgarry: Feszülő húr
  10. Kerstin Gier: Fellegszálló
  11. Kerstin Gier: Felettébb tisztességtelen ajánlat
  12. Kerstin Gier: Az álmok első könyve
  13. Collen Hoover: Confress - Vallomás
  14. Sophie Jackson: Egy font hús sorozat 2. , 2.5 , 3.
  15. Cassandra Clare: A teljes Végzet ereklyéi sorozat
  16. Octavia E. Butler: Hajnal
  17. Jen Klein: Rád hangolva
  18. Ransom Riggs: Napok térképe
  19. Szaszkó Gabriella: Vigyázz rám
  20. Jamie McGurie: Perzselő menedék
  21. Gallay-Nagy Krisztina: Poison of Love
  22. Jaymin Eve-Leia Stone: Ash- Parázs
  23. J.A. Redmerski: Megölni Sarait
  24. Kendall Ryan: Szeress és hazudj
  25. C.J. Roberts: a teljes Fogoly a sötétben trilógia
  26. S.A. Chakrabotry: Bronzváros
  27. J.L. Armentrout: Várok rád sorozat 2. , 3.
  28. Király Márk: Útmutató a rövid és boldog élethez
  29. Christelle Dabos: A tél jegyesei
  30. Sarah J. Maas: Éjkorona
  31. Whitney G.:Alapos kétely
  32. Rosamund Hodge: Kegyetlen szépség
  33. Tomi Adeyemi: Vér és csont gyermekei

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...