2020. január 28., kedd

Újévi fogadalmak book tag 2020

Sziasztok! :)

Ma ismét egy book tag-gel érkeztem, ami már elég rég volt utoljára. (Igen, tudom, a legutolsó bejegyzés óta is eltelt már egy kevés idő.) Talán még júliusban, mikor csináltam egy kis féléves összegzőt, hogy jobban átlássam az addigi olvasmányokat és megtervezzem a következő hat hónapot. Na ez a tervezés olyan jól sikerült, hogy két hónapig se bírtam tartani. 
Az akkor leírt 33 könyvből összesen 13-at sikerült mostanra elolvasnom, a többi még mindig a polcon csücsülve várja a sorát.

Szóval új év, új én - vagy hogy is szokták mondani. Eléggé elhanyagoltam a blogolást, amit nagyon bánok, de azt hiszem, végtére is kellett ez a kis szünet. Jót tett, de már nagyon hiányzott az írás. Most pedig ismét hatalmas lelkesedéssel igyekszem visszatérni és belevágni a dolgokba. 
Újabban nem terveztem meg semmit, mert azt hiszem, legutóbb is főként ezen csúsztam el. Most próbálok minimum a heti egy bejegyzésre törekedni és ha több lesz, több lesz, ha nem, akkor sem idegeskedem rajta.

És mi is lenne jobb egy kis visszatérős-újévkezdős bejegyzésnek, ha nem egy book tag? Szóval lássuk is, milyen könyvek vannak betervezve az idei évre nagy vonalakban. (Igen, szokás szerint lesz egy pár.)


1. Egy író, akitől szeretnél olvasni idén, de még semmit nem olvastál tőle:

Adrian Tchaikovsky. Az idő gyermekei sorozata már jó ideje várólistás és a Hadállat című könyve is nagyon érdekel. Mondjuk ezen a három könyvön kívül csak egy olyan van, ami megjelent magyarul. Nem kizárt, hogy ha azok annyira magukkal ragadnak, a Pókfényt is el fogom olvasni. 

2. Egy könyv, amit mindenképpen szeretnék elolvasni:

Margaret Atwood: A szolgálólány meséje. Már halogatom több mint egy éve, pedig nagyon el akartam olvasni. Nem egy hosszú regény, ráadásul rajta van a Várólista csökkentés polcomon is, szóval idén mindenképp sort kerítek rá.

3. Egy klasszikus, amit szeretnél elolvasni:

Ide George Orwell: Állatfarm c. művét mondanám. Persze a többi írása is érdekesnek tűnik, de azok most valahogy nem mozgatnak meg annyira. Ez a könyve viszont már régóta tervben van és mostanában egyre többször is jött velem szembe. Azt hiszem, ez egy jel, hogy szerezem be és olvassam el még idén.  

4. Egy könyv, amit szeretnél újraolvasni:

Mint azt már tudhatjátok, nem igazán szoktam újraolvasni semmit. Viszont mivel az Olimposz hősei utolsó részével még mindig adós vagyok, valószínűleg rám férne egy kis ismétlés mielőtt belevágok a dologba. Ha nem is az egészet, legalább az előző részt, hogy fel tudjam venni a fonalat. 

5. Egy könyv, ami már ezer éve várólistás és idén el akarod olvasni végre:

Anne L. Green-től a Remény hajnala. A Törékeny vonzerő nagyon magával ragadott mikor olvastam és már akkor eldöntöttem, hogy Amy könyve megy az elolvasandó listára. És azzal a lendülettel ahogy felkerült, ott is maradt. Szóval így ő az egyik legrégebbi beszerzésem ami még olvasásra vár.

6. Egy jó vastag könyv amit beterveztél:

Ez nem más, mint R. F. Kuang: Mákháború c. regénye. Ugyan még csak alig pár napja lakója hivatalosan a könyvespolcomnak, a megjelenése óta szemezgettem már vele. Több ajánlót is láttam róla azóta, ráadásul így derült ki számomra az is, hogy az írónő idén jön a Könyvfesztiválra! Azt hiszem akkor öntöttem el véglegesen, hogy el kell olvasnom áprilisig. És hát a maga 572 oldalával nem mondható egy kifejezetten vékony példánynak. Még szerencse, hogy engem az oldalszámok nem igazán szoktak foglalkoztatni. 

7. Egy író akitől már olvastál és idén is szeretnél:

Ide több nevet is tudnék mondani, de azt hiszem a legújabb "felfedezettemet", Neil Gimant fogom. Tavaly ha minden igaz 5 könyvet olvastam el tőle és 10-et szereztem be. Igen, egy kicsit beleszerettem a munkásságába. Nem meglepő módon most is épp az egyik könyvét, a Törékeny holmikat olvasom. 

8. Karácsonyra kapott könyv, amit el fogsz olvasni idén:

Az a helyzet, hogy karácsonyra egy könyvet kaptam és egy könyvutalványt, amit még nem használtam fel, így nem tudok mást ide mondani, mint a kapottat, a Narnia krónikáit. Ez a legutóbb megjelent Harmat kiadós kötet, ami egyben tartalmazza a 7 részt. Több, mint 700 oldal, így fogalmam sincs, hogy bekerül-e az idei olvasásaim közé, de ha nem is az egészet, egy párat valószínűleg el dogok olvasni belőle.

9. Egy sorozat, amit elkezdeni és befejezni is 2020-ban fogsz:

Nehéz kérdés. Több olyan is van, aminek az első részét tavaly olvastam, a többit pedig idén fogom, de ugye azok már nem számítanak. Mondjuk az előző pontra visszatérve, ha elolvasom azt a nagy Narnia krónikáit, akkor tulajdonképpen az egész sorozatot elolvasom. Más olyan könyvről nem tudok, aminek minden része megjelent már magyarul és idén tudnám elolvasni az elsőtől az utolsóig. 

10. Van valami olvasási terved? Ha igen, hány könyvet tervezel elolvasni?

Olvasási terv? Hát ha darabszámra nézzük, minimum szeretném hozni a tavalyi teljesítményemet, ami 60 könyv volt. Ez alá nem szeretnék menni semmiképpen, de ha felső határt is kell mondanom, akkor mondjuk 70 könyv amit nagyon jó lenne idén elolvasni. Pláne, hogy még van 50 olvasatlan könyvem. 

11. Bármilyen egyéb célkitűzés?

Várólista csökkentés. Jelentkezem a kihívásra még decemberben, bár azon a polcon van még pár könyv, amit nem szereztem be. Viszont az előző pontnál említett 50 könyvből álló listámat nagyon szeretném lecsökkenteni.  


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...