2020. július 1., szerda

2020. június ~ összefoglaló

Sziasztok! :)

Hihetetlen, de már el is érkezett a július, ami annyit tesz, hogy már csak két hónap van hátra a nyárból. De nem baj, mert még így is rengeteg időm van csak a könyvekkel és a bloggal foglalkozni végre. :)

Múlt csütörtökön végre az utolsó vizsgámon is túlestem, szóval innentől már csak a nyárra kell koncentrálnom. ^^ Több bejegyzést terveztem közzétenni júniusban, de nem igazán volt sajnos időm semmire, az olvasásra sem. De az azóta eltelt 5 napban igyekeztem behozni az egész hónapot, azt kell mondjam, egészen sikeresen. Már neki is álltam az új bejegyzések megírásának és a blogos instára is tervezek újra berobbanni az új Nyisd ki ezt a naplót-om segítségével. :)

Őket olvastam júniusban:

Ebben a hónapban összesen 7 könyvet sikerült elolvasnom. Na jó, nem mind könyv, mivel ebből kettő képregény és kettő mesekönyv.


  1. Sarah Andersen: Puha boldog puffancs : Nem terveztem újraolvasni, de míg tanultam a barátom fogta és levette őket a polcról, hogy elolvassa mindhármat. Én pedig gondoltam, hogy a másodiknál becsatlakozom egy kis lazításként. 
  2. Sarah Andersen: Macskapásztor : Szintén, mint az előzőnél. Még mindig imádom őket. ^^
  3. Vi Keeland: Fiatal szerető : Most sem csalódtam az írónőben. Azt hiszem, szép lassan beszerzem és elolvastam minden könyvét ami már megjelent. Imádom, hogy ennyire ki tud kapcsolni és bár előre tudható a vége, mégis kiválóan szórakoztat.
  4. Sarah Rees Brennan: Boszorkányszezon : A sorozatot még nem láttam, de tervezem elkezdeni nemsokára, így viszont nincs összehasonlítási alapom. A könyv nekem nagyon tetszett, bár már nem az én korosztályom, mégis jó volt olvasni, nem éreztem gyerekesnek, bár néhol hajlott rá, de szerencsére egyszer sem csúszott el a rossz irányba. 
  5. Kemény Kristóf: Szökjünk ki focizni! : Megláttam a könyvtárban, hogy Puskás Öcsiről mesekönyvet is írtak, és bár nem igazán rajongok a futballért, őt még én is ismerem és kíváncsi voltam rá, hiszen mégiscsak hazánk egyik büszkesége. Szörnyen kis édes volt ez a mesekönyv, talán 4-5 történet volt benne, de egybefüggőnek is simán elment volna. Ha egyszer lesz egy focirajongó kissrácom, biztosan elolvasom vele ezeket a meséket. :)
  6. Kemény Kristóf: Irány a felnőtt csapat! : A második rész nem volt a könyvtárban sajnos, de ez igen, szóval ha már egyszer ott voltam, gondoltam miért is ne olvasnám el?
  7. Szentesi Éva: Pedig olyan szépen éltek : Már egy jó ideje a polcon csücsül, de annak ellenére, hogy a Kardos Margit disszidált szinte rögtön elolvastam, ezt valamiért idáig halogattam. Határozottan jobb volt, mint a másik, bár öt csillagot nem hiszem, hogy tudnék adni neki. 

Velük gazdagodtak a polcaim:

Összesen 13 új könyvet szereztem be júniusban. Kicsit több, mint amennyit olvasnom sikerült, de éppen hogy csak tízzel. Jó, azért azt tegyük hozzá, hogy a saját olvasatlan könyveimből, mert a két mesét a könyvtárban találtam és olvastam el.


  1. J. A. Redmerski: A soha határa : Nem emlékszem már pontosan, hogy mikor, de még valamikor az olvasói karrierem elején egy könyvesboltban megakadt rajta a szemem. Olyan 5-6 éve talán, mikor a Gyönyörű sorscsapást olvastam, de akkor valamiért nem vettem meg. Most viszont egyre több helyen jött velem szembe és megjött hozzá a kedvem. Végül pedig egy csere által jutottam hozzá. 
  2. Ashley Carrigan: Árnyjátékos : Szintén cserélt könyv, így már szépen lassan meglesz az összes Rázós könyv. :)
  3. Vi Keeland: Fiatal szerető : Hirtelen felindulásból vettem meg az egyik vizsgám után és a felét el is olvastam még akkor, de csak most volt időm befejezni.
  4. R. Kelényi Angelika: Barcelona, Barcelona : Igen, jól gondoljátok, én sem hagyhattam ki a Cosmopolitan mellé járó könyvet. Ráadásul pont kapóra is jött, mivel egy kihíváshoz el kell majd olvasnom egyébként is. 
  5. Tomcsik Nóra: Tél Berlinben : Már mielőtt megjelent, tudtam, hogy el akarom majd olvasni. Elő is rendeltem, nemsokára pedig sorra kerül majd. :)
  6. J. M. Darhower: Sempre -Mindörökké : Szintén Rázós könyv gyűjtés miatti csere. Durva, hogy ez az egyetlen fehér borítós és gerincű Rázós könyv, legalábbis én nem tudok másról. :D
  7. Spirit Bliss: Árnyékvilág : Gondoltam, ha már egy ajándékozás miatt vennem kell egy könyvet, összekötöm a Vöröspöttyös szeretetcsomaggal. Igen, ő volt az ajándékkönyv, és bár még nem hallottam róla sokat, kíváncsian várom, milyen lesz majd. 
  8. Sarah Rees Brennan: Boszorkányszezon : Szintén a Könyvmolyképzőtől rendeltem, mert már a megjelenése óta piszkálta a fantáziám és gondoltam, ha úgyis megnézem majd a sorozatot, miért is ne olvasnám el? :D
  9. Catherine Banner: Ház az éj peremén : Ugyan az utolsó pillanatban, de én is benéztem a Tescoba, hátha akad olyan Maximos könyv, amit szeretnék elolvasni. Erről korábban még nem hallottam ugyan, de a borító és a fülszöveg azonnal megfogott. 
  10. Holly Goldberg Solan: 7esével : Szintén a Tescos utamon szereztem be, de ő már vagy egy éve amúgyis kívánságlistás nálam, szóval nagyon örültem, hogy ott volt. :)
  11. Marc-Uwe Kling: QualityLand : Még valamikor a hónap közepén láttam meg egy bookstagrammernél aki csupa jót írt róla. Aztán molyon és a boltokban is szembe jött velem többször. Elolvastam a fülszövegét, belelapoztam és szinte rögtön tudtam, hogy nekem ez KELL csupa nagybetűvel. 
  12. Szaszkó Gabriella: Nyisd ki et a naplót! : Már a megjelenése előtt is szemeztem vele, de addig nem akartam megvenni, amíg volt még vizsgám. Most viszont már végre az enyém. ^^
  13. Katie Khan: 90 perc : Már többször is szemeztem vele akciók keretében, viszont a molyos százalék kicsit elbizonytalanított. De most erre is rászántam magam és egyáltalán nem bánom. Csodaszép a borítója és alig várom, hogy végre olvassam. :)

Erről olvashattatok a blogon:

Nem túl sok, ellenben sajnos egész kevés. De azt nézve, hogy 25 napig nem is igazán foglalkoztam semmivel ami könyves, annyira nem is rossz.



És most jöjjön a hónap....


legjobb olvasmánya:

Sokat gondolkodtam, hogy ezt vagy a Fiatal szeretőt mondanám-e, de végülis Sabrina felé húzott a szívem. Nagyon jó volt mindkettő, de talán ez hagyott bennem mélyebb nyomot a maga kis különleges világával és szereplőivel.


legrosszabb olvasmánya:

Ilyen most nem volt szerencsére, bár annyira kiemelkedő sem. Mindegyik könyv tetszett amit olvastam, de nem közelítették meg azt a szintet, hogy kedvencek legyenek. 

kedvenc filmje:

Nem igazán néztem filmeket sem, de a Shreket újranéztem a hónapban, amit azon kívül láttam az meg nem igazán jött be, szóval marad ez mert még mindig imádom. :D


legtöbbet hallgatott zenéje:

Tanulás közben is sokszor ment a fejemben valamiért, aztán meghallgattam, hátha jobb lesz. Viszont annyira megtetszett, hogy egyszer csak azt vettem észre, hogy főzés közben is ezt dúdolom. :) 


1 megjegyzés:

  1. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...