Nataša Dragnić Minden ​nap minden órájában

Könyvértékelés

Sziasztok!
Az előző két posztom mint láthattátok, nem értékelés volt, hanem saját kis irományok. Gondoltam megpróbálkozom ezzel is, bár nem tudom ki mit gondol róla. :) Most viszont ismét véleményezni fogok, méghozzá egy olyan könyvet, ami már sajnos túl rég óta várt a polcomon. Pedig mekkora hiba volt. Már vagy két éve ott áll, de csak nemrég határoztam el magam. Nem szoktam arany pöttyös könyveket olvasni, de ennek megfogott a borítója. Választhattam valamit, és úgy gondoltam hogy ez jó lesz. Remélem ez a ti kedveteket is meghozza hozzá. :)

Dora és Luka tizenhat évig nem találkoznak, pedig valaha elválaszthatatlanok voltak: gyermekkorukban csodás nyarakat töltöttek együtt a kis horvát halászfalu sziklás tengerpartján. De Dora családja Franciaországba költözött, és Luka magára maradt. Huszonéves korukban váratlanul egymásba botlanak Párizsban, és abban a pillanatban világossá válik számukra: ők ketten egyszerűen összetartoznak. Három boldog hónap következik, és már a közös életüket tervezik. Luka csak rövid időre akar hazatérni, hogy néhány dolgot elintézzen – de azután többé nem jelentkezik…

A Minden nap minden órájában azok közé a szokatlan szerelmes történetek közé tartozik, amelyek egyidejűleg időtlenek és modernek: időtlen az előre elrendeltetésbe vetett hite miatt, miszerint létezik olyan, hogy két embert egymásnak teremtett a sors, és modern, mert képes érzékeltetni, hogy az élet általában sokkal bonyolultabb ennél. 

A borító

Mint említettem már, engem első látásra megfogott ez a borító. Nem különleges, de mégis az. Én négy részre osztottam: felső+középső+alsó+idézet. A felső részén a két személy külsőre nem nem hasonlít a főszereplők valódi kinézetére~legalább is arra nem,ahogy az én képzeletemben élnek. Az arany felirat a Pánikéval ellentétben szerencsére nem kopik, megőrzi még ilyen hosszú távon is eredeti szépségét. :) A kagylók a kézben és a kiemelt szív is gyönyörűen tükrözik a mű fő helyszínét. Viszont a kéz alsó vonala úgy gondolom hogy furcsán van kiemelve. Megértem, hogy muszáj, mert különben nagyon beleolvad, de számomra ez nagyon szokatlannak tűnik. Az idézet a kedvencem. Szinte hihetetlen, miként tudja megmutatni az egész regényt mindössze 6 szóban.

A története

Aranypöttyös besorolású a könyv, ami ugyebár azt jelenti hogy főleg felnőtteknek szól, de ez persze nem jelent semmit. Nekem ez volt az első ilyen, de úgy néz ki, nem az utolsó. A kritikák vegyesek voltak. Egy csillagot kevesen adtak, a többség néggyel jutalmazta. Számomra az volt furcsa, hogy pont a felnőtt korosztálynak nem tetszett, pedig ugyebár elméletileg nekik íródott. A legelső szembetűnő dolog: a fejezet keverés. Az utolsó előtti fejezetet az első elé helyezte, ezzel felcsigázva az olvasót, hiszen mindenki azzal kezdi és semmit sem ért belőle, ennek köszönhetően még nagyobb lesz a késztetés az olvasására. A tő mondatok voltak azok, amik sokaknak nem tetszettek. Főleg az elején volt belőle sok, és a vége felé. Véleményem szerint ennek az az oka, hogy az író nő a lényeget szeretné kiemelni, nem tékozolta el a szavakat körkörös mondatok megírásával. Az egész történet Makarskában játszódik, mely a képzeletemben egy gyönyörű Horvát kis város egy meseszép tengerparttal. De nem álltam messze a valóságtól. Íme, az igazi Makarska:

Szerintem varázslatos hely lehet, ahol elképzelhető hogy hasonló eset megtörtént már. Egy valami biztos: egyszer el kell jutnom ahhoz sziklához. A legelső találkozásuk furcsa volt, és magában az egész szerelmi történetben ez talán a leghihetőbb rész. Luka és Dora történetében. Ő 9 éves volt, amikor Dora elment és azt hitte nem látja többé. Ők ketten összetartoztak, szinte elválaszthatatlanok voltak, amikor együtt voltak minden tökéletes volt, nyugodt. Ez a része kicsit hihetetlen az egésznek, de ennek ellenére meglehet hogy van még ilyenfajta kapocs két ember közt. Dora 6 éves volt, amikor elköltöztek akarata ellenére Párizsba. A felhők voltak azok a motívumok, amik az egész művet végigkísérték. Mindenhol jelen voltak, és ez volt a kapocs köztük, bármerre is jártak. Annak ellenére hogy általánosnak tűnhet, szerintem inkább különleges. Az évek nagyon gyorsan száguldottak, ennek ellenére mindig lehetett tudni mi a helyzet. Bár nagyon sokszor, szinte folyamatosan úgy éreztem, ez nincs rendesen kifejtve.
Rengeteg rész maradt ki, melyről csak említést tett egy két szóban, annak ellenére hogy fontosak voltak. De nem is igazán az ő történetükben, inkább csak mellék szálak voltak ezek, így hát elnézhető, ha nem írt le minden pillanatot szóról szóra az író. Elsőre furcsa volt ez a fajta szemszög váltogatás melyet az író nő alkalmazott, de meg lehetett szokni. Nem voltak nevek, de a megfelelő utalások mindig jelen voltak. Ami nekem személy szerint nagyon feltűnt, az Dora anyja volt. Nem is a különleges helyzet miatt, ami a férjével alakult ki, hanem a szava járása. Szinte minden megszólalásában ott volt az a bizonyos két szó. Nem volt ez negatív motívum, hanem egyszerűen csak nem lehetett figyelmen kívül hagyni.

És itt is van a másik dolog, ami a legtöbbeknek nem tetszett: az ismétlések. Hosszabb szövegrészek, volt hogy másfél oldalnyi is ismétlődött a műben. Úgy vélem, ennek az volt a célja, hogy azt az egész ismétlődő helyzetet tegye még hitelesebbé, melyről a könyv szól, hiszen így valóban megismétlődik minden pontosan úgy, mint legelőször. Erre a mű háromnegyedénél jöttem rá, amikor azt hittem, véletlenül rossz helyre raktam a könyvjelzőt, azért olvasom újra. "Tűnjünk el innen." Minden egyes találkozásukkor elhangzott ez a mondat, de soha sem tették meg, és ez az esetek nagy többségében Luka hibája volt. Teljesen érthetőek voltak az indokai, de gyáva volt, nem is kicsit, s ezt a józan gondolkodása sem kompenzálta. Ez a mű nem egy mese habbal, pont az a lényege, hogy valós szerelmi történet, mert szenvednek és senki sem tökéletes. Viszont az igaz, hogy a élet nem egyszerű, de ők is túlbonyolították. Lehetett volna sokkal egyszerűbben is, de hát ilyen az ember; ezek vagyunk mi.

Tetszett
Luka a történetben nagyon sokszor sírt, ami számomra egy kicsit
meglepő volt, mivel ő férfi. Természetesen nem rossz értelemben, inkább kellemes csalódás volt. :) 

Amiken keresztülment azok után pedig még inkább érthető. Azt gondolom, ezért is katonáskodott. Nem volt ott sokat, de tetszett, hogy beállt a seregbe, mivel ez számomra hazaszeretetre utal, azt pedig kifejezetten becsülöm. 

A hotel szoba is egy nagyon jó dolog volt, olyan mint ha tényleg a saját kis világuk lenne, ahol senki nem zavarhatja őket. Neruda és a versei is passzoltak a műhöz, hiszen mindkét főszereplő művész volt, habár nekem nem kifejezetten tetszettek a versei. Talán még Dora terve volt érdekes számomra, nem is jó de nem is rossz, egyszerűen csak elfogadható, hogy megtette és mégis különleges. De ez persze szubjektív vélemény, lehet hogy én látom rosszul. :)

Nem tetszett
Luka kishúga Ana, és Klara az én szeremben nagyon negatív karakterek voltak. Klara szerintem érthető okok miatt, viszont Anaban csalódtam. Az elején még nagyon kedveltem, de a végére szerintem kicsit megbolondult~legalábbis nem volt megfelelő a gondolkodás módja. Azt viszont kicsit hihetetlennek találtam, hogy ennyit szerelmeskedtek, jobban belegondolva fizikai képtelenségnek tűnik, És a két legrosszabb: a könyv vége, és az, hogy senki nem tesz semmit. Annyian akarták szétválasztani őket, de konkrétan senki nem tett semmit, pedig tudták mi történik és elég sokáig is tartott mindegyik. De akkor miért nem cselekedtek?!? Számomra ez megfejthetetlen volt. Na és a könyv vége..Az írónő az utolsó pillanatokban is képes volt az olvasó idegeivel játszani.

Ajánlanám?

Ha könnyű kis nyári olvasmányra vágyik valaki, akkor mindenképpen ezt ajánlom. Akik nem szimpatizálnak a rövid mondatokkal és a fent említettekkel, azoknak viszont talán jobb lenne megkímélni magát tőle. Úgy gondolom, mindenképp megéri elolvasni, hiszen valamilyen szinten mégsem egy nyálas cukor mázas történet. Bízom benne, hogy ennek a kis értékelésnek hatására ti is a kezetekbe veszitek, és nem bánjátok meg. :)