2016. november 28., hétfő

Kihívás -1. nap

Miért írok blogot? + 5 tény rólam



Sziasztok! :)
Úgy döntöttem hogy végre rászánom magam hogy megírjam az 1. napot, mivel ezt nem szeretném sokáig halogatni és már nagyon meg szerettem volna osztani veletek. :)
Gondolkodtam rajta hogy mit kéne ide írnom, mi lenne a legjobb, de arra jutottam hogy azt írom ami jön, nem tervezek előre. :)

Miért írok blogot?
Már régóta tervben volt hogy csinálok egyet, mivel mindig is nagyon tetszettek és érdekelt hogy milyen lehet de sose jutottam el addig hogy megcsináljam. De végül erős külső hatásra elhatároztam magam és létrehoztam. Innentől pedig nem volt visszaút. Először csak egy nap múlva álltam neki, addig csak volt. Nagyjából 2 órám ment el rá, hogy ilyen legyen de ez nagyrészt annak volt köszönhető hogy egyáltalán nem tudtam hogy hogy működik ez az egész vagy hogy külsőre milyen lesz. De végül is csak összejött és azóta nagyon imádom. :) Minden nap felnézek rá, hogy milyen jó és egyből jobban érzem magam tőle. Boldog vagyok, amikor látom hogy tetszik az embereknek amit csinálok. Örülök hogy megnézik és reménykedem benne hogy majd elolvassák a könyvet is. Plusz jó érzés kiírni magamból azt a rengeteg érzelmet melyek a könyvek elolvasása után rám zúdulnak. :)


5 tény rólam
  1. Imádok olvasni ~mint az már számtalanszor elhangzott~. Rám Leiner Laura Szent Johanna Gimi c. könyve hatott legjobban, aminek köszönhetően én is könyvmoly lettem és megszerettem az olvasást. Rick Riordan Percy Jackson könyvei pedig nem csak a kedvenceimmé váltak, hanem a fantasy-t is besorolták az imádott műfajaim közé. :) :) 
  2. Nagyon szeretem a macikat és mindent ami macis. Még a medve parkba is sikerült elcipelnem szeretett és NAGGYON türelmes családomat, és még egy óriás plüss macim is van amivel alszom ~kb. 150 centi és fele akkora mint én de így is alig férek el tőle, de megéri~. :) 
  3. Nagyon szentimentális vagyok. 
  4. Mindig is kék hajat szerettem volna ~ ez az egyik nagy vágyam ~ amit jelenleg épp sikerült megvalósítanom de sajnos csak rövid ideig. 
  5. Az olvasáshoz az egyik kedvenc kiegészítőm a tea, amiből viszont érthetetlen oknál fogva csak a feketét vagyok képes meginni, a gyümölcsöstől pedig hányingerem van.
Ennyi lett volna ez a mai napi kihívás. A tények nem a legérdekesebbek, de hát ez is én vagyok. :)



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...