Colleen Hoover: It ​Ends with Us – Velünk véget ér

Sziasztok! :)

Ma az ütemtől eltérően nem egy hónap összefoglaló bejegyzést hoztam, hanem egy olyan könyv értékelését, amit alig pár órája fejeztem be, de úgy érzem, hogy ki kell adnom magamból.

Néha ​az okozza a legtöbb fájdalmat, aki szeret.

Lilynek nem ment mindig könnyen a sora, de annál keményebben dolgozott, hogy olyan életet élhessen, amilyenre vágyik. Elhagyta a Maine állambeli kisvárost, ahol felnőtt; egyetemet végzett, és Bostonba költözött, ahol saját vállalkozásba kezdett. Amikor szikrázni kezd a levegő közte és a jóképű idegsebész, Ryle Kincaid között, Lily életében hirtelen minden túl szép lesz ahhoz, hogy igaz legyen.

Ryle magabiztos, makacs, kicsit talán arrogáns is, de emellett érzékeny, okos, és Lily a gyengéje – bár a kapcsolatoktól való viszolygása aggodalomra ad okot.

Lilyt mégsem csak az új kapcsolata foglalkoztatja. Rengeteget gondol Atlas Corriganre is – az első szerelmére, aki a hátrahagyott múltjához köti. A fiú, aki lelki társa és védelmezője volt, most újra feltűnik a színen, veszélyeztetve ezzel mindent, amit Lily és Ryle együtt felépített.

Ebben a merész és mélyen személyes regényben Colleen Hoover szívszorongató történetet tár elénk, ami új, izgalmas utakra vezeti őt magát mint írót is.

A Velünk véget ér felejthetetlen mese a szerelemről, amiért nagy árat kell fizetni.

Add át magad a reménynek!

Megjelenés:2017     Oldalszám:422    Szemszög: E/1     Kiadó: Könyvmolyképző

ELSŐ BENYOMÁS

Az írónő könyveit ahogy szépen lassan olvasgattam egyszer csak elhatároztam, hogy mindet be fogom szerezni, annyira beleszerettem a történeteibe. Ezt a kötetet is azért rendeltem meg, valamint a rengeteg pozitív és érzelemmel teli értékelés miatt amit olvastam.
A fülszöveg és a címkék elolvasása után én valamiért tejesen abban a hitben voltam, hogy ez a könyv egy középkorú anyukáról szól, aki egy bántalmazó kapcsolatból száll ki és kezd új életet. Ne kérdezzétek, fogalmam sincs, hogy ezt miből szűrtem le. Emiatt egy kicsit halogattam mindig az olvasását, de most végre rávettem magam és pár óra alatt be is daráltam.

A KÖNYVRŐL

Azt sem tudom, hol kezdjem. Pár órája Instagramra kitettem egy sztorit, amihez leírtam, hogy elolvastam, de nem tudok mit hozzáfűzni. Mert összetörte a szívem. De be is gyógyította a sebeket.

Nem gondoltam, hogy ez a könyv ekkora hatással lesz majd rám. Elolvastam és csak ültem, bámultam magam elé ezt a csodát szorongatva és némán köszönetet mondtam, amiért nekem ezt személyesen soha nem kellett megtapasztalnom. Viszont sok más ember nem ilyen szerencsés, ami borzasztó.

Na de ne fussunk így előre. Nézzük is nagy vonalakban, miről szól a könyv. Nem, nem arról, amit én gondoltam, bár nem álltam túl távol tőle. Itt van nekünk a főszereplő lányunk, Lily (aki 23 éves). Az ő szemszögén át látunk mindent, senki másén. A könyv elején rögtön beleesünk a dolgok közepébe és az élete egy szokásos napján találjuk. Majd szépen lassan levelek formájában a múltra is fény derül, ami szerintem még mindig egy zseniális megoldás. Azért is tetszett kimondottan, mert én is csináltam hasonlót, csak nem egy hírességnek éreztem. A naplóírást mindig is furcsának találtam, hiszen konkrétan magamnak írtam volna le. Ezért is egyszerűbb másnak címezni a dolgokat és visszaolvasva is sokkal kellemesebb érzés.

Közben a jelen persze halad előre, majd a múlt szépen lassan felbukkan és bele is folyik a jelenbe, így nagyjából csak a könyv feléig látunk visszaemlékezéseket. 

Annak ellenére, hogy a könyv zseni volt és 500*-ot is érdemelne, valamivel mégsem voltam kibékülve. Vigyázat, kis spoiler következik!:

!!!!SPOILER!!!!

A szerelmi szál nekem nem tetszett. Legalábbis Lily és Atlas vonala. Már az elején sem éreztem köztük semmi kémiát, de mondom legyen, biztos boldog a kis 15 éves lelke. Bár a srác már akkor is roppant hallgatag volt és nem úgy tűnt, mint aki annyira odalenne a lányért, dehát ez is elmegy. Hajléktalan és kamasz. Viszont mikor a jelenben visszatért a lány életébe, ugyanúgy semmit nem éreztem. Egy pillanatra sem. Pedig jó pár helyzet volt, amikor kimutathatta volna az érzéseit. De nem, mert ő Atlas. Belé csak szörnyen szerelmesek vagyunk még mindig. Még ha csak annak a lángolásnak a fele lett volna, amit Ryle-al élt át...

!!!!SPOILER!!!!

Na, most hogy kidühöngtem, haladjunk is tovább. Kezdjük a szereplőkkel, mert mindenképpen meg kell említenem, hogy IMÁDTAM Lilyt. De komolyan. Nem hittem volna, hogy női karakter lehet még nekem ennyire szimpatikus, ráadásul az egész személyisége, gondolkodásmódja is fantasztikus. Igen, több ilyen hősnőre lenne szükség. Nem volt tökéletes, de pont ez tette őt azzá. Sokszor nem cselekedett helyesen, hezitált és átgondolt mindent, mielőtt döntött. És bármilyen nehéz is volt, meglépte azt, amit kellett, legyen itt szó bármiről. 

Allysa a másik kedvencem. Az ő kettejük barátsága verhetetlen, imádtam, ahogy támogatták egymást és annak ellenére, hogy Allysa Ryle húga volt, tudott racionálisan gondolkodni és segíteni mindenben, ezzel pedig hatalmasra nőtt a szememben. Volt egy pillanat, amikor azt hittem, mégsem így tesz, de aztán bumm. Imádom a csajszit. Kíváncsi lennék az ő történetükre is Marshallal. ^^

Térjünk is át a két férfira, Atlasra és Ryle-ra. Atlast és bevallom, nem igazán kedveltem meg. Tudom, hogy sokaknak a szívéhez nőtt és nem olyan rossz ember ő persze. Sőt, nagyon is jó. De ezen kívül számomra semmi más nem derült ki. Minden téren semlegesnek bizonyult, legalábbis azok a néha kimondott szavai nem tükrözték a tetteit. 

Ha valaki esetleg ettől tartana: nyugi, nincs itt szó semmiféle szerelmi háromszögről.

És térjünk is át Ryle-ra. Mert őt tényleg megszerettem Lilyvel együtt. Ő sem volt egy könnyű eset. Azt viszont nem gondoltam, hogy ennyire nem lesz az. Az ő este is azt bizonyítja, hogy az éremnek két oldala van és nem szabad megítélni valaki csak egy dolog miatt. Azt hiszem, ez az idézet többet mond róla minden szónál:

" Rossz emberek nem léteznek. Mind csak emberek vagyunk, akik néha csinálunk rossz dolgokat."

A témája a nők elleni erőszak igenis egy olyan dolog, amiről beszélni kell. Mert aki átéli, az sosem tud. Hihetetlen jól volt megírva, kész érzelmi hullámvasút volt. Bevallom, engem a fordulatok nagy része meglepett. Eleinte még azt hittem, tudom, mire kell számítanom és majd úgyis ez lesz a végén. Egy nagy fenét! Ez a regény olyan kiszámíthatatlan volt, mint maga az élet. 

Különösen meglepett a végén, hogy az írónő ehhez a saját életéből merített. Nem is tudtam, hogy a szülei történetét vette alapul. Ettől csak még rettenetesebb lett az egész. Viszont a hátuljába beleírt segélyvonalak nagyon jó, hogy oda kerültek. Hiszen sose tudni, kinek az életét változtatja meg a könyv miután elolvasta. Ki tudja, talán még az életét is megmenti.

A kendőzetlen igazság az, hogy nem sírtam rajta. Egy könnycsepp sem jött ki. Túl mély sebet ejtett ahhoz, hogy sírni tudjak. Kitépte az szívemet a helyéről, anélkül pedig elég nehéz szomorúságot érezni.

Miért nincs több ilyen könyv? Miért nem írnak így és ilyen dolgokról? Hol marad a lezárás ami nem csöpög a nyáltól, mégis boldog, de realisztikus? Ezt a könyvet szívem szerint mindenki kezébe odaadnám. 

Mert ezt el kell olvasni, hogy tudjuk, amit nem lehet tudni. Értsük, amit nem lehet megérteni. Mert a világ nem fekete és fehér. Nem, egyáltalán nem ilyen egyszerűek a dolgok. Ítélkezni persze mindig könnyebb, de csak mert el nem tudjuk képzelni, mint megy át a másik. De ez a történet is remekül bemutatja, hogy addig nem tudjuk, mit miért tesz valaki, amíg abba a helyzetbe nem kerülünk. Onnantól már nem ítéljük el. Hanem együtt tudunk vele érezni és néha ráébredünk, hogy valójában mennyire erős is ő.

🌟     🌟     🌟     🌟     🌟

FONTOS GONDOLATOK, AMIKET MEGEMLÍTENÉK

"Mindenki követ el hibákat. Az ember jellemét nem a hibái határozzák meg, hanem az, hogy tanul-e ezekből a hibákból, vagy csak kifogásokat keres rájuk."

"Kívülállóként könnyű azt hinni, hogy mi gondolkodás nélkül odébbállnánk, ha valaki rosszul bánna velünk. Könnyű kijelenteni, hogy nem tudnánk szeretni valakit, aki bánt bennünket, ha közben nem mi vagyunk szerelmesek abba az emberbe."

"Attól, hogy valaki bánt bennünket, még nem szűnünk meg csak úgy szeretni. Nem az illető cselekedetei fájnak a legjobban, hanem a szeretet. Ha a tettek mögött nem lenne ott a szeretet, akkor kicsit könnyebb lenne elviselni a fájdalmat."

"Te is csak ember vagy. És senki sem bírja el egyedül a saját fájdalmát. Néha meg kell osztanunk másokkal, akik szeretnek bennünket, hogy ne roppanjukn össze a súlya alatt."

"A körforgás azért létezik, mert átkozottul nehéz kilépni belőle. Felfoghatatlan fájdalom és bátorság árán lehet csak letérni az ismerős útról. Néha könnyebbnek tűnik egyszerűen a kitaposott ösvényt követni ahelyett, hogy szembeszállnánk a félelmeinkkel, és belevetnénk magunkat az ismeretlenbe akkor is, ha egyáltalán nem biztos, hogy talpra fogunk érkezni."

"Mind csak emberek vagyunk,akik néha csinálnak rossz dolgokat.Ez végül is bizonyos értelemben igaz lehet.Senki sem kizárólag rossz,mint ahogy senki sem kizárólag jó.Némelyeknek egyszerűen keményebben kell dolgozniuk rajta,hogy elnyomják magukban a rosszat."

"A növényeknek szeretetre van szükségük, hogy életben maradjanak. Az embereknek is."