2020. október 27., kedd

Octavia E. Butler: Hajnal (Xenogenezis-trilógia 1.)

Sziasztok! :)


Ma egy olyan bejegyzéssel érkeztem, amiben egy igazán különleges könyvet értékelek. Először azt hittem, csak egy sima sci-fi, de hamar kiderült, hogy sokkal, de sokkal több és mélyebb annál.
Lilith ismeretlen helyen ébred fel. Hamar megtudja, hogy az oankáli nevű idegen faj űrhajóján tért magához, ahol több száz évig tartották mélyalvásban. Találkozik a földönkívüli lényekkel is, akik megosztják vele a tudásukat: a nukleáris holokauszt idején vették fel a kapcsolatot a kipusztulásra ítéltetett emberiséggel, megmentették, akit lehetett, majd az évszázadok alatt meggyógyították a Földet. Kifejlesztették a rák ellenszerét is, és olyan genetikai módosításokat végeztek az embereken, melyek eredményeként nemcsak, hogy nem lesznek betegek többé, de a mentális és fizikai képességeik is egyaránt javultak. Az oankálik úgy érzik, eljött az idő, hogy felébresszék az embereket, és visszavezessék őket a Földre.

Lilith az egyik első ébredő, az ő feladata lesz egységet kovácsolni a többiekből, és megkezdeni a visszatérést. De ahogy a nő idővel megismeri az oankálikat és a kultúrájukat, rádöbben, hogy az idegenek nagy árat kérnek a segítségükért cserébe. Talán akkorát, hogy az embereknek nem is kellene elfogadniuk.

Megjelenés:2019     Oldalszám:298    Szemszög: E/1     Kiadó: Agave

ELSŐ BENYOMÁS

Ezt a könyvet tulajdonképpen vakon vettem, ugyanis a Bubble Book 2019-es áprilisi dark csomagjának könyve volt.  Előtte még nem hallottam róla, de amint megláttam, azonnal elvarázsolt a borítója. A történet is izgalmasnak tűnt, ráadásul abban az időben döntöttem el, hogy több könyvet is szeretnék majd olvasni a műfajban, többek közt ezért is a dark dobozt rendeltem.

A KÖNYVRŐL

Mint ahogy azt már korábban is mondtam, nagy meglepetést okozott. A fülszöveg alapján egyáltalán nem gondoltam volna, hogy ilyen lesz majd és ennyire megterheli a lelkem a végén.

A történet szerint itt van nekünk Lilith, aki egyszer csak felébred egy ismeretlen helyen, az utolsó emléke pedig az, hogy a Föld elpusztul. Már az elején kiderül, hogy egy űrhajón van az oankáli nevű fajjal együtt, akik megmentették őt és még sok embertársát. Miközben az embereket lehibernálták, a bolygót elkezdték újjáépíteni, hogy egy nap majd visszatérhessenek. Génmódosították és ellenállóvá tették a betegségekkel szemben az embereket, ezzel is bebiztosítva azt, hogy túléljék, ha majd visszaküldik őket. Lilith az egyik első akit felébresztenek, hogy majd ő segítsen a többi emberrel a későbbiekben, de olyan dolgok is kiderülnek közben, amikre egyik faj sem számított.

Igazából nem én voltam az első, aki ezt a könyvemet elolvasta, hanem a párom. Neki nagyon tetszett, azóta már a második részét is elolvasta, én viszont még mindig nem tudtam magamat teljesen túltenni rajta. 
Majd talán most, hogy végre kiírtam magamból mindent. :D

A könyv cselekménye nem halad gyorsan, mivel nem az eseményeken van főként a hangsúly, hanem Lilth gondolatain, érzelmein és a benne végbemenő változásokon a történtek hatására. Nagyon érdekes, hogyan reagált az új helyzetekre és miként próbálta megőrizni az emberségét egy olyan helyen, ahol nem találkozhat a fajtársaival, csak idegen lényekkel. Közben egy idő után elkezdi felébreszteni az embereket és igyekszik mindkét frontvonalon úgy helytállni, hogy maga sem tudja igazán, mit gondoljon. Folyamatosan kételkedik, megkérdőjelez mindent és fél, hiszen ki van szolgáltatva. 

"Hogyan állhatna olyanok élére, akik a fogvatartójukként tekintenek rá? Egy vezetőnek valamilyen szinten bizalmat kell élveznie."

Ez az idézet is az mutatja, hogy miközben szépen lassan kezd szót érteni és együtt működni az oankálikkal, az emberek már nem tudnak benne úgy megbízni, hiszen kivételes bánásmódban részesül.

Mindkét oldalnak megfelelni pedig szinte lehetetlen. Az idegenek nyitnának, az emberek viszont - érthető módon- félnek és bezárkóznak, ettől pedig agresszívak és veszélyesek lesznek akár egymásra nézve is.
Viszont ez hátránya is volt valamilyen szinten a könyvnek, ugyanis egy idő után már unalmas lesz a sok belső monológ és az állandó eszmefuttatások úgy, hogy közben szinte nem történik semmi.

A cím is elég beszédes, utal arra, hogy ez valaminek a kezdete, egy teljesen új dolog, ami eddig nem volt és előröl kell felépíteni. Még belegondolni is szörnyű, hogy esetleg egy ilyen dolog történjen velünk a jövőben. Viszont mégis szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hiszen kaptunk segítséget. Igen ám, de megéri az árát? Ki tudja, pontosan mit és miért tesznek: csak és kizárólag magukért vagy valóban segítő szándékkal? Mennyi beleszólásunk kellene, hogy legyen nekünk ebbe?

"– Mi így fejlődünk… mindig is így fejlődtünk. Magunkkal hordozzuk a hajótermesztés tudományát, és ha eljön az ideje, leszármazottaink majd útra tudnak kelni. Népünk csak úgy maradhat fenn, ha nem ragadunk egy űrhajón vagy egy bolygón."

Nem csak mi játszunk a túlélésre és ahogy a helyzet áll, a két fajból ők az intelligensebbek. Az emberi természetet ismerve nem csoda, ha nem adtak nekünk ebbe beleszólást, hiszen nem tudtunk volna jól dönteni. Az már más kérdés, hogy ez jó döntés-e, de valószínűleg az egyik legjárhatóbb út.

Az oankálik egy rettentően érdekes faj. Semmihez nem lehet őket hasonlítani, fejlettek, más a gondolkodásmódjuk, életstílusuk mint amit mi normálisnak vélünk. Lehet, hogy ártottak is nekünk ezzel, de ahogy én láttam, nem a rossz szándék vezérelte őket és tényleg össze akartak barátkozni az emberekkel, vagy legalábbis elfogadtatni magukat. Mi pedig nyilván előítéletesek vagyunk, félünk és sokkal nehezebben nyitunk. 

"Képesek lehetnek egyáltalán nézésre olyan lények, amelyek csápokkal érzékelnek?"

Ezzel persze mást is mutat az írónő: a jelenlegi helyzetünket. Persze átformálva, de mindenképp olyan módon, ami rengeteg kérdőjelet hagy maga után és gondolkodásra késztet. Már csak abban is hány kérdés volt, amit én írtam eddig. És ez nem is az összes, ami felmerült bennem az olvasás során.
Brutális volt látni, hogy mit tesznek az emberek egy ilyen helyzetben. Amint egy kicsi esélyt is látnak a menekülésre, megpróbálkoznak vele. Nem képesek hinni a szemüknek, sőt semminek. Eközben mégis valamit keresnek, amibe kapaszkodhatnak görcsösen. Ha pedig arra kerül sor, akár egymásnak is képesek ártani, szimplán csak abból a meggyőződésből, hogy a másik biztosan a rossz oldalon áll. Szörnyű volt a könyv utolsó negyedét olvasni, jobban megterhelt a végére lelkileg mint gondoltam.

"Az emberek közt több a hasonlóság, mint a különbözőség… még ha rohadtul nem is szeretnénk ezt bevallani magunknak."

Azért is ilyen jó főhős Lilith, mert valódi. Hibázik, téved, keresi azt, ami neki és mindenkinek a legjobb lenne. Próbál alkalmazkodni, közben mégis önmaga marad valahogy. Nem lehet egyszerű neki, hiszen az oankálik még nem, az emberek pedig már nem bíznak benne teljesen. Én személy szerint kedveltem, szerintem jó úton járt a könyv folyamán, ráadásul az egyik legerősebb főhősnő akiről olvastam. A neve pedig már az elején gyanús volt, feltételezem ez sem véletlen.

Mindenkinek csak ajánlani tudom ezt a könyvet, hiszen zseniális, elgondolkodtató és rengeteg fontos kérdést feszeget. Ha igazán jó sci-fire vágytok, ezt ki ne hagyjátok. Én mindenképpen 5 csillagot adok neki és kíváncsian várom, mit hoz majd a következő rész. Remélem, most, hogy végre kiírtam ezt magamból már neki is tudok állni végre. :)


🌟     🌟     🌟     🌟     🌟



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...