Ernest Cline: Ready Player One

Sziasztok! :)

Ma ismét egy olyan történettel érkeztem, ami nagyon közel került a szívemhez, sőt bátran kijelenthetem, hogy az idei évem legjobb olvasmányai közé tartozik. Ez a történet már viszonylag régen megjelent (több mint 5 éve), de az idén megjelent filmadaptációjának köszönhetően ismét meghódította az olvasókat, többek közt engem is. A könyvet Vivitől (Book of Dream) kaptam még a könyvfesztiválon, bár azt hiszem, ezt a beszámolómban akkor már elmeséltem nektek. :) Nem is húznám tovább a szót, Hölgyeim és Uraim, íme Ernest Cline fantasztikus regénye, a Ready Player One!

EGY VILÁG LÉTE FOROG KOCKÁN.
EGY KÜLDETÉS A VÉGSŐ NYEREMÉNYÉRT.
FELKÉSZÜLTÉL?
2045-öt írunk, és a valóság elég ronda egy hely. Az emberiség nagy részéhez hasonlóan Wade Watts is azt a kiutat látja zord környezetéből, hogy bejelentkezik az OASIS-be, a világméretű virtuális valóságba.
Amikor az OASIS tervezője meghal, ördögi feladványsort hagy maga után, melyek megfejtéséhez a popkultúra megszállott ismeretére van szükség. Aki először megfejti mindet, az örökölheti hatalmas vagyonát – és egyben az OASIS feletti hatalmat.
Wade oldja meg az első feladványt, és ezzel életveszélybe kerül. Egyes játékosok ugyanis még a gyilkosságig is hajlandóak elmenni a mesés nyeremény megszerzéséért. A játék ezzel megkezdődik, a túlélés egyetlen módja pedig a győzelem.                                                                                                    

Megjelenés:2012     Oldalszám:458    Szemszög: E/1     Kiadó: Avage kiadó

A BORÍTÓTÓL

Március végén jelent meg a film, én pedig április végén szereztem be a könyvet. Igen, jól gondoljátok, nem véletlenül a filmes borítóval ellátott kiadás csücsül a polcomon. Egy hónap alatt az eredeti borítósok rengeteg helyen elfogytak már, gondolom a promóció szempontjából pedig minden tele volt a filmes kiadással. Nagyon nagyon örültem volna egy kék borítósnak, de természetesen az a lényeg, hogy van belőle egy példányom. És persze nem a külső számít, hanem a tartalom. :D

A TÖRTÉNETÉRŐL

Azt sem tudom, hol kezdjem. Őszintén szólva tartottam ennek az értékelésnek a megírásától, ahogy a D.O.D.O.-tól is. Mindegyik könyvvel így vagyok, amik nagy hatást gyakoroltak rám. Talán attól tartok, hogy nem fogom tudni jól megírni és ezért elveszem tőle a kedveteket, pedig pont, hogy meghozni szeretném mert egyszerűen lenyűgözőek és mindegyikőtökkel szeretném megosztani ezt az élményt. Igen, tudom, hagyjuk a lelkizést és lássunk is hozzá. 

Fontosnak tartom az elején megemlíteni, hogy a filmet láttam először, azelőtt pedig sosem hallottam a történetről. Mikor megláttam a film előzetesét egészen megtetszett, de nem rohantam érte azonnal a moziba. Egy héttel később talán épp Győrbe készültünk megnézni egy filmet este, de ugyebár 21:00 után nincs túl sok választási lehetőség. Horrort semmiképp nem akartam, a romantikust pedig kilőttük, így került ő a képbe. Olyan három óra volt azt hiszem és éjfél után jöttünk ki a teremből, de megérte mert fantasztikus volt!! Ráadásul 3D-ben néztük, ami fokozta az élményt. Én hazafelé teljes extázisba esve ültem a kocsiban és akkor döntöttem el, hogy el fogom olvasni.

A filmre és a hasonlóságokra/eltérő dolgokra szándékosan nem tértem ki mert egyrészt spoileres, másrészt pedig tervezek egy külön rovatot film vs. könyv címmel, ami csak ilyenekről fog szólni. Persze ha kérdésed van, nyugodtan írj, szívesen válaszolok r vagy megvitatom veled. :)

Az első, és legfontosabb: ADJ IDŐT NEKI ! A sztori felvezetése elég sok időt vesz igénybe de lényeges, hogy ne adjuk fel mert az elején nem túl izgalmas. Igaz, nem vívnak minden oldalon élet-halál harcot, de ha megteszed, hogy végigolvasod biztos vagyok benne, hogy nem fogsz csalódni. Számomra mellesleg egyáltalán nem okozott ez problémát, bár talán a film utáni kíváncsiság hajtott, hogy mi is ez az egész és hogyan fog tudni lenyűgözni. 

Ide kapcsolódóan még megemlíteném a dialógusokat, vagyis inkább azok hiányát. Sokkal kevesebb van belőle, mint gondoltam, nagyrészt belső monológokból, eszmefuttatásokból és leírásokból áll. Kicsit nehéz ezt is megszokni, de ha elmerülünk benne, szint már fel sem tűnik. Őszintén szólva, nekem nem is hiányoztak. Nem éreztem emiatt ürességet, egyébként sem volt olyan a helyzet, hogy minden nap ötórai teát lehetne tartani, szóval azt a keveset is meg kell becsülni.

Nem mondanám magamat különösen gamer-nek, az S&F-en kívül mással nem is játszom a számítógépen, így a világ kicsit idegen volt számomra kezdetben, bár a dolgok nagy részéről már hallottam. Rengeteg mindenről esik benne szó a 90'-es évekből, viszont csak említés szintjén, talán ezért nem volt ez sem zavaró. A kockák valószínűleg ezt a vonalat sokkal jobban tudják értékelni, mint én. 

Ugyebár Wade szemén át látunk mindent, az ő gondolatait olvashatjuk és ugyan nincs minden oldalon párbeszéd, meglehetősen vicces a regény, sokszor a szituációk miatt, de a véleménye vagy a reakciói is elég szórakoztatóak tudnak lenni. A stílusa is jó, nekem kifejezetten tetszett. Bár mint ha ott lapult volna a sorok közt egy kis reményvesztettség és pici nem is tudom mi..talán közöny vagy semlegesség, ami végigkísérte az egész sztorit.

Két dolgot kiemelnék azért, amit furcsálltam a műben. Az egyik ilyen az idő múlása volt, ami csak úgy rohant de én úgy érzékeltem, mint ha egy hét telt volna el. Talán másfél évet ölel fel, bár bevallom, ebben most nem vagyok teljesen biztos. A másik pedig Wade gyors fogyása. Még ha pár hónapig is tartott, akkor is nagyon gyorsak és irreálisnak tűnt. Más nem tűnt fel ennyire, de biztosan akad még pár hasonló este. 

A szerelem és a barátság is jelen van, más emberi kapcsolatok ellenben nem nagyon. Talán ez a kettő sem olyan lényeges, inkább amolyan mellékszálnak mondanám ami kiegészíti a történetet és egységessé, kerekké formálja azt. Ennél vannak sokkal fontosabb és komolyabb dolgok is benne, mint az egész reálissága ami ijesztő. A technika rohamosan fejlődik és ha nem is 2045-re, de el tudom képzelni, hogy egyszer majd ide jut a világunk és már nem lesz mit tenni. Egy nagyon durva jövőképet tár elénk aminek gondolatébresztőnek kéne lennie. Szép és jó, hogy van egy hely, ahová el lehet menekülni, de amíg fizikailag a valóságban vagyunk, végesek az erőforrásink és hiába érezzük magunkat biztonságban, komoly gondok és közeledő veszélyek vannak, mint a túlnépesedés. Mellesleg társadalmunkat is kritizálja, hiszen az OASIS egy pajzsot tart a szemünk elé ami megvédi, de nem engedi látni.

Mindig is voltak és lesznek is olyanok, akik a nehéz helyzetben is csak magukra gondolnak és mindenből hasznot akarnak húzni. Igen, jelen esetben ők lesznek az IOI. Mindent a magukénak akarnak tudni és uralni a világot. A valóságot már sikerült, viszont az emberek egy "másik" világban élnek és amíg az tulajdonos nélkül van, az emberek szabadok. A "nyestek" pedig nem csak elszánt vadászok akik pénzt és hírnevet akarnak -legalábbis a legtöbbjük- hanem azok az emberek, akik egy jobb világot és jövőt szeretnének, ezért pedig harcolnak a végsőkig. Abba pedig már bele sem merülök, hogy mit tesz a technológia az emberi kapcsolatokkal és mindenki lelkével, önbecsülésével.

A lezárás kicsit mint ha gyors lett volna, ami miatt szomorú vagyok. Kíváncsi vagyok, mi történt még ezután. 

És akkor térjünk rá a szereplőkre. Igen, nem csak Wade-ről szól, mások is vannak, akik említésre méltóak és beszélni is kell róluk. 

• Parzival. Micsoda jellemfejlődés, kérem szépen. Nagyon jó volt látni, ahogy megismeri saját magát a történet során és egyre erősebb, kitartóbb lesz. A lelkében végig ott lapuló magányt nagyon rossz volt látni, félt kibontakozni és nyitni a világ felé, amit egyébként nem csodálok és teljes mértében meg is értek. Remek gondolatai és problémamegoldó képessége van, hihetetlen, ahogy összerakta a megfejtéseket és megoldotta a helyzeteket. 
• Art3mis. Igen! Végre,végre, végre! Egy erős, független női karakter, aki kitartó, kiáll amellett amiben hisz, erős mind lelkileg, mind pedig fizikailag is. Sajnos neki sem jutott szerintem annyi szerep, mint amennyit megérdemelt volna.
• H. Sajnálom, hogy nem kapott több szerepet. A filmben nagyobb tere volt a karakterének kibontakozni, a csattanó viszont itt sem maradt el. Remek barát volt és tetszett a stílusa is. Nem is tudom, mit mondhatnék még róla spoiler nélkül. :D
• Halliday. Ha róla előzményként kicsit többet olvastunk volna, biztosan megsiratom. Persze közben folyamatosan derültek ki róla dolgok, de jó lett volna többet látni belőle is. Egy zseni volt és nem csak azért amit létrehozott, hanem amiért létrehozta. A feladványok pedig szintén zseniálisakvoltak, nagyon élveztem őket.
• Shoto. Kezdetben elég furcsa volt nekem, de aztán ahogy kibontakozott a történet elkezdtem megérteni őt és egyre jobban a szívemhez nőtt. Sok mindenen keresztül ment és az ő élete sem lehetett egyszerű, de a végsőkig kitartott és harcolt azért, amiben hitt.
• Ogden. Nagyon kedveltem az öreget, az egyik kedvenc karakterem volt. Remek barátja lehetett Hallidaynek és mind az amit képviselt lenyűgözött. Rengeteget segített és mindig ott volt, ha szükség volt rá.

Összességében elég súlyos mondanivalója van, ami mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Kétség sem fér hozzá, hogy zseniális sci-fi és én szívem szerint kötelező olvasmánnyá is tenném. Persze lehetne kidolgozottabb is és sok részre rá lehetne fókuszálni, de így is remek lett és iszonyatosan örülök, hogy elolvastam és már én is magaménak tudhatom. Ha lehetőség nyílik rá, mindenképpen ismertessük meg a diákokkal és az egész világgal.

🌟🌟🌟🌟🌟

EGY KIS KEDVCSINÁLÓ

"Onnan tudod, hogy teljesen tönkrevágtad az életedet, hogy az egész világod egy szarkupaccá válik, és az egyetlen személy, aki szóba áll veled, a számítógépes rendszered mesterséges intelligenciája."

"Akkor értettem meg, hogy néha, bármennyire is rémisztő és fájdalmas, a valóság az egyetlen hely, ahol igazi boldogságra találhatunk."

"Parzival: Miért feltételezed, hogy férfi vagyok? Art3mis: Ne szórakozz már. Nyilvánvaló. Folyamatosan fiúvibrálás jön belőled. Parzival: Fiúvibrálás: Ezt hogy érted? Férfiasak a mondatszerkezeteim, vagy mi?"

"Sok nyest még azt is megkérdőjelezte, hogy egyáltalán nő-e, bár én nem tartoztam közéjük. Valószínűleg azért, mert képtelen lettem volna elviselni a tudatot, hogy a lány, aki teljesen elcsavarta a fejem, valójában egy Chuck nevű középkorú fazon, akinek szőrös a háta és kopaszodik."

"Klasszikus, nyolcvanas évekbeli reklámok válogatását néztem, és tartottam egy kis szünetet, mert felmerült bennem a kérdés, hogy a gabonapehely-gyártók vajon miért nem szoktak már apró játékokat rakni a termékük dobozába. Ez véleményem szerint tragédiának számított. Újabb jele volt annak, hogy az emberi civilizáció hanyatlik."