2019. október 4., péntek

Vi Keeland: Csak szex


ELSŐ BENYOMÁS

Féltem tőle. Na de ne fussunk ennyire előre. Kezdjük ott, hogy én már találkoztam korábban az írónő munkásságával, de önálló kötetet nem olvastam tőle, csak azt a kettőt, ahol társszerző volt. Ebből az egyiket nagyon imádtam, a másikat a falhoz tudtam volna vágni. Aztán mikor megtudtam, hogy ellátogat kis hazánkba, mindenképpen ott akartam lenni a dedikáláson. Nem vittem magammal könyvet, ott terveztem megvenni ezt, mivel A megbízó nem igazán érdekelt a fülszövege alapján, ez pedig elég izgalmasnak tűnt. 
A kapcsolatom Hunter Deluciával visszafelé kezdődött.
Egy esküvőn találkoztunk – ő a vőlegény oldalán ült, én a menyasszonyén. Az éjszaka alatti lopott pillantások után vitathatatlan volt a kölcsönös és erős vonzalom.
Én elkaptam a csokrot, ő elkapta a harisnyakötőt. Hunter szorosan ölelt, mialatt táncoltunk, és azt javasolta, fedezzük fel jobban ezt a vibrálást, ami köztünk van. A nyers és mocskos szavaitól visszavonulót kellett volna fújnom, de valami megmagyarázhatatlan okból épp az ellenkezőjét tettem.
Végül a hotelszobájában kötöttünk ki. Másnap reggel pedig már indultam is vissza New Yorkba, Huntert egy téves telefonszámmal hagyva Kaliforniában.
Gyakran gondoltam rá, de a legutóbbi kapcsolatom után megfogadtam, hogy nem kezdek többé jóképű, pimasz és bűnösen elkápráztató fickókkal. Egy évvel később újra összefutottam Hunterrel, amikor a barátainknak gyereke született. A vonzalmunk egymás iránt semmit sem csökkent. Egy hurrikánként érkező kábulat után követelt egy valós telefonszámot. Úgyhogy megadtam neki anyukámét – ő tutira elijeszt minden férfit a közelemből az örökös gyerek- és esküvőtémájával –, aztán hazarepültem.
Azt gondoltam, ez vicces, egészen addig, míg a következő héten be nem állított anyukámhoz vasárnapi vacsorára. Ez az őrült, elképesztő fickó megnyerte magának anyámat, és szerzett egy nyolchetes megbízást a városomban. Azt javasolta, töltsük ezt az időt azzal, hogy kizökkentjük egymást a mókuskerékből.
Nyolchétnyi észveszejtő szex kötelezettségek nélkül. Mit veszíthettem?
Semmit, azt gondoltam.
Ez csak szex, nem szerelem.
De ismerjük a mondást: ember tervez, Isten végez.

Megjelenés:2019     Oldalszám:400    Szemszög: E/1     Kiadó: Álomgyár

A KÖTETRŐL PÁR SZÓBAN

Mostanában elég sokszor futottam bele olyan romantikus-erotikus könyvekbe, amik nem igazán nyerték el a tetszésemet. Jó, ne szépítsük: legszívesebben kidobtam volna őket az erkélyről. Kifejteném pár szóban, hogy mi bajom van ezekkel a kötetekkel ha nem bánjátok. Hozzáteszem már most az elején, hogy ez az ÉN véleményem, attól hogy így érzek velük kapcsolatban még bárki szeretheti őket vagy lehetnek jók. 
Szóval az a legnagyobb gondom velük, hogy bár lenne egy jó alaptörténete, szeretető karakterek és valódi konfliktusok, túl van tolva bennük az erotika. De nagyon durván. A dedikálásra vonattal mentem, az út alatt pedig kiolvastam az Alapos kételyt. Nem kellett volna. Annyira felhúzott, hogy másról nem is tudtam beszélni. Miért kell minden második oldalon szexelni? Persze, hogy egy ilyen műfajú könyvben ezt is be kell mutatni, de ez nem több, részletesebb, szépen kidolgozott leírás a megfelelő helyeken, hanem oldalankénti egy mondatos leírás, hogy már megint, ma reggel is, a kávé után is, a kanapén is és még sorolhatnám. Na meg persze az alapvető momentum: a már a legelső pillanattól fogva érzett hihetetlen és leküzdhetetlen szexuális vágy. 
Lehet, hogy velem van baj, de mostanában sok ilyenbe futok bele. És az előbbi leírást nem az Alapos kételyre értem, hanem lassan minden második erotikus címkével ellátott könyvre. Ellenpéldák természetesen vannak, ilyen például a Csak szex is. 

Most, hogy már végre elkezdhetem az áradozást: IMÁDTAM ezt a könyvet!
Annyira de annyira nagyon jó volt olvasni! Pont ez kellett most az én kicsi szívemnek. Féltem belefogni az előtte olvasott regény kudarca után, de jól tettem, hogy nem hátráltam meg.  Az írónő visszaadta a romantikus-erotikus műfajú kötetekbe vetett hitemet, amit nem tudok eléggé megköszönni neki. Egy délután alatt kivégeztem, annyira magával ragadott, hogy alig bírtam letenni. 

A történet dióhéjban annyi, hogy Nathalia és Hunter a barátaik esküvőjén találkoznak, ahol az ott töltött kis idő alatt csak úgy szikrázott köztük a levegő. De mindenkinek vissza kell térnie a saját életébe, Nat pedig nem akarja a sajátját tovább bonyolítani, ezért rossz számot ad meg Hunternek. Kilenc hónap múlva a babaváró bulin ismét összekerülnek, de megint rossz szám kerül a telefonba, méghozzá Nat anyjáé, aki azzal a szándékkal írta be ezt, hogy majd ő biztosan elijeszti a srácot. Ehelyett a kedves mama meghívta a vasárnapi családi vacsorára mindenki legnagyobb meglepetésére. Mivel két hónapra szóló szerződés köti Huntert NewYorkba, már nehezebb lesz elkerülniük egymást. Nem mint ha nem akarnának minden percben egymás közelében lenni.

!!SPOILER!! Lehet, hogy gáz, de majdnem elsírtam magam örömömben, mikor már az 50. oldal körül jártam és még mindig nem történt több köztük pár csóknál. Végre egy sztori, ahol nem minden a szexről szól. !!SPOILER!! Ez a könyv szinte tökéletes, minden megvan benne: humor, romantika és egy cseppnyi dráma is. A humort kiemelném, mivel akik rendszeresen követnek tudhatják, hogy nálam elég ritka, ha hangosan nevetek egy regény olvasása közben. De Vi Keelandnak azt is sikerült elérnie, hogy többször felnevessek ezzel a frászt hozva a mellettem gyanútlanul sorozatozó barátomra. 
Mindemellett pedig képes komoly mondandót közölni és fontos értékeket is kihangsúlyozni.

A karaktereket nagyon szerettem. Hunter nem volt egy szoknyavadász szívtipró, de hatalmas szíve van és egyáltalán nem tökéletes. Na jó, külsőre talán igen, de neki is megvannak a maga hibái, a keresztje amit cipelnie kell. Tiszteletben tartotta Nat kéréseit és tényleg képes volt visszafogni magát. Az ő szemén át ugyan csak a végén láthattuk a dolgokat, de a visszaemlékezések is nagy hatást gyakoroltak rám a fejezetek között. 
Nathalie. Végre, végre egy olyan női karakter aki a sarkára áll, nem siránkozik és nem adja oda magát az első alkalommal. Persze ő sem tökéletes, nagyon is bonyolult és nehéz múltja van, de ez mégsem nyomta rá az életére annyira a bélyeget, hogy csak arról szóljon minden és ne tudjon elszakadni tőle. Erős, képes kiállni magáért és azokért akiket szeret és tud racionálisan gondolkodni.

Mindkét főszereplőn érezni, hogy igazán felnőtt emberek és bármi is történt velük korábban, most nem arról szólt az életük, hogy beletemetkezzenek a múltban, hanem igyekeznek a legjobbat kihozni a jelenükből és egymásból.
A mellékkarakterek is jól ki lettek dolgozva. Izzy-t nagyon szerettem, igazán erős és érett kiscsaj. Kicsit azt sajnálom, hogy Annáról, Derekről nem olvashattunk többet, mert ők is belopták magukat a szívembe. Fura, de azt kell mondjam, egyetlen idegesítő karakterrel sem találkoztam olvasás közben. Még csak olyan sem igazán volt,akit nem szerettem. Inkább semlegesek voltak legtöbbször mint utálatosak. 

Összességében imádtam ezt a regényt, biztosan nem az utolsó olvasmányom volt az írónőtől. Ha a többi könyve csak fele ennyire jó... . Mindenkinek csak ajánlani tudom, a cím pedig ne ijesszen el titeket. Sokkal több van benne, minta azt az ember elsőre gondolná. Köszönöm ezt a fantasztikus élményt Vi Keeland! 💜

🌟     🌟     🌟     🌟    🌟

EGY KIS KEDVCSINÁLÓ

"Az élet nem a győzelemről szól, hanem arról az emberről, aki először hívsz fel, hogy elmondd neki: nyertél"

"- Mi az, amitől a legjobban félsz? -kiabálta.A rendes válaszom erre az lett volna, hogy a haláltól, figyelembe véve, hogy nemrég vesztettem el az anyámat. Vagy lehet, hogy valami általános választ kellett volna adnom erre a kérdésre, mint a pókoktól vagy a magasságtól. De ehelyett azt tettem, amivel általában bajba sodrom magamat. Őszintén válaszoltam.- Attól, hogy összetöröd a szívemet."

"Hét egy fújásra.Emlékszem a Grimm-testvérek meséjére, amiben az óriás megdöbben, mert nem hiszi, hogy a szabó hét embert pusztít el egy fújásra. A szabó a nyomába se ér Hunter Deluciának, aki hét Rossi lányt és egy mogorva tinédzsert bájolt el egyetlen vacsora alkalmával."

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...