2017. április 15., szombat

J. L. Armentrout Obsession: Függőség




Könyvértékelés









Sziasztok! :)
Ismét egy két délután alatt kivégzett könyvet hoztam, nem is akármilyet. Nem gondoltam, hogy ennyire magával ragad majd, roppant kellemes csalódás ként ért. Ugyan a luxen sorozatról nem hoztam értékelést, mivel már régebben olvastam, és nincs időm újra végigolvasni mind az eddig megjelent kilenc részt. Vagyis ez teljesen nem igaz, mivel a Shadows-t értékeltem, de csak azért, mert kis előzmény novella, valamint az Oblivion3 sem jelent még meg. Már régóta várattam szegényt, hisz karácsonyra kaptam a páromtól, azóta a polcon állt.
Viszont az egy érdekes sztori, hogyan is kaptam meg. Ősszel kezdődött az egész, amikor láttam, hogy meg fog jelenni. Biztos voltam benne, hogy kell nekem, és a páromnak is megemlítettem. November végén ismét előkerült a téma, mivel úgy volt, tőle más könyvet kapok, így gondoltam megrendelem magamnak. Beszéltem vele előtte, nehogy véletlen dupla legyen belőle. Ő azt mondta, nyugodtan megrendelhetem, ezért meg is tettem. Pár nap múlva megérkezett a könyv, amit büszkén megmutattam neki, ráadásul sorszámozott is volt. Általában ha az új szerzeményeimet látja, nem reagál különösebben semmit, ezért is volt furcsa az arcára kiülő döbbenet. Azt mondta. nem gondolta volna, hogy megrendelem. Itt már sejtettem, mi a helyzet. És ha ez még nem lenne elég, meg is mutatta a könyvet, és elárulta, hogy a szüleitől kaptam volna. (Szegénykém nem túl ügyes ajándékozás terén.) De ettől függetlenül nagyon boldog voltam, és ugyanúgy örültem az ajándéknak, mint ha mit sem sejtettem volna róla. :)

Őrülten ​nagyképű… de meg kell veszni érte.
Hunter könyörtelen bérgyilkos. A Védelmi Minisztérium szoros megfigyelés alatt tartja, de ez nem zavarja, hiszen az a feladata, hogy végezzen a rosszfiúkkal. Ideje nagy részében imádja a munkáját. Egészen addig, míg nem mindennapi feladatot kap: meg kell védenie egy embert az arumok egyik halhatatlan ellenségétől.
Serena Cross egy szavát sem hiszi a legjobb barátnőjének, aki azt állítja, hogy a saját szemével látta, ahogy egy befolyásos szenátor fia átváltozott valami… természetfelettivé. Ugyan ki hinne el ekkora sületlenséget? Serena azonban hamarosan szemtanúja lesz annak, hogy a barátnőjét meggyilkolja egy idegen, és ezáltal egy olyan világba csöppen, ahol egyesek ölni is képesek azért, hogy a titok titok maradjon.
Annak ellenére, hogy másfélék, Hunterben szenvedélyes vágy ébred Serena iránt, ezért az arum a maga számára is meglepő dolgot tesz: megszegi az eddigi életét irányító szabályokat, és szembeszegül a munkaadóival Serena biztonsága érdekében. A kérdés csak az, hogy vajon az idegenek és a kormányzat jelenti Serena számára a legnagyobb fenyegetést… vagy maga Hunter?


A BORÍTÓ
Ez volt az egyik, ami már elsőre megfogott a könyvben. Még semmit nem tudtam róla, de a borítója alapján már akkor megvettem volna, ez pedig véleményem szerint nagyon fontos, hiszen a mű külseje az, amit először meglátnak. Tudom, tudom. Nem ítélünk borító alapján. De azért valljuk be, egy jó megjelenés nagyon sokat dobhat. A felirat színe és Hunter szeme külön dicséretet érdemel.

A TÖRTÉNET
A sztori két főszereplője egy aurum és egy ember. Talán ez az egyik oka annak, hogy sokan párhuzamba állítják a luxen sorozat két kulcsfigurájával Katyvel és Demonnal. A molyos értékeléseket olvasva el lehet különíteni két csoportra a véleményt alkotókat: akik azt mondták, van hasonlóság, és akik talán észrevették, de nem említették csak áradoztak róla. Nem azt mondom, hogy alaptalan lenne a feltevés, valóban van bennük közös, mégis nagyon eltérőek. A megegyező vonások pedig nagyrészt általános karaktertulajdonságok, szóval ezt igazán nem róhatjuk fel az írónőnek. Úgy vélem, mindkét szereplő megfelelően ki lett dolgozva, és nem is akármilyenre.
Hunter stílusa nyers, kemény, célratörő, (szexuálisan kissé túlfűtött) és mindemellett remek a humora. Mindig tudja mit kell tennie, és ha akarja, ha nem, megteszi. (persze kivételek mindig vannak) A családja nagyon fontos számára, ugyanúgy mint a barátai, védelmezi őket ahogy csak tudja. A vizuális típusoknak külön élvezetet nyújt a külső leírásának megelevenítése, a szerző minden apró részletet kidolgozott rajta. Nem sokat tudhattunk meg a családjáról,sok levegőben függő szál maradt fivérei története után. Mindhárom testvére kapott egy kis részt, és bár csak pár oldalnyit, mégis olyan hatást keltettek mint ha már ezer éve ismernénk őket. Hunter egy tökéletes példa arra, hogy nem ítélünk meg egy fajt pusztán néhány tagja miatt. Vagy ha mégis, kivételek mindig vannak (lásd: Dex).
Serena tipikus ember. Pszichológus ként dolgozik, éli az életét legjobb barátnőjével. Legalábbis első ránézésre. Sokkal több lakozik abban az apró. törékeny ki testben, mint amennyit gondolnánk. Nincs semmi különleges képessége, kitartása és akarata mégis elismerésre méltó, bőven van benne küzdőszellem. Nem csak fizikailag, hanem szóban is képes kiállni saját magáért, nem szereti ha megmondják neki, mi tegyen. Néha kissé túldramatizálja a helyzetet, de ez a körülményekből adódó ártalom. Nem ellenséges természetű, de nem szívleli ha a szeretteit bántják. Barátnője Mel kevés szerepe ellenére szintén sok "törődést" kapott az írónőtől.
Természetesen nem csak a főszereplőkhöz tartozó mellék karakterek lettek megfelelően elkészítve, hanem az összes többi is. A fülszövegben viszont véleményem szerint túl sok minden benne van. Tudom, az a lényege, hogy leírja röviden és tömören a mű történetét, de az infó túl sok volt. Ennek köszönhetően már az elolvasása előtt számítani lehetett a cselekményre. De a könyv humorossága miatt talán megbocsájtható ez az apróság. Nagyon örültem, hogy a sztori megfelelően poénosra sikeredett, nem voltak túlzásba esések, sem lapos részek.
E/1-es, szemszögváltogatós a történet, a szemszögeket viszont érdekesen váltogatta. Nem írta ki a neveket, így az elején csak pár mondat után lehetett tudni, kinek a szemén keresztül is látjuk az eseményeket. Valamint a vége felé volt egy rész, ahol Serena kétszer volt egymás után. Folyamatosan követték egymást a nézőpontok, ez volt benne az egyetlen ilyen, talán azért volt zavaró.
A cselekmény izgalmas volt, még akkor is, amikor semmi nem történt. Nagyjából a könyv 3/4-énél indul be úgy igazán, előtte azért tűnhet kevésbé eseménydúsnak, mert ugyanazon a helyszínen voltak, nem mennek sehova, így korlátozottá válnak a lehetőségek.  Ennek ellenére  J. L. Armentrout a maximumot is kihozta a helyzetből, sőt még többet is. A passzivitás ellenére is végig aktív volt minden. Sokaknak ez nem tetszett és negatív dolognak találták, de számomra kifejezetten kellemes volt, hogy még így is be tudott szippantani a történet.
És a legfontosabb téma: luxen vagy aurum? Most akkor ki a rossz?
Nyolc köteten keresztül nyerhettünk betekintést a luxenek világába, az ő szemszögükből láttunk mindent. Most pedig bizony rendesen felborította a dolgokat a másik oldal. Mindegyik álláspont megállja a helyét, de még így is sokan vannak, akik elvből luxen-pártiak maradtak. És az én véleményem erről? Úgy gondolom, nem az itt a kérdés, hogy kik a jók és a rosszak, mivel mindkét faj rossz. Sőt! Még az emberek is rosszak, Mindhárom Földön élő faj kegyetlen és hataloméhes, egyik sem jobb a másiknál. Viszont mindegyik félnél vannak, akik jók, akik igyekeznek egyensúlyt teremteni.
"Hát a jófiúk nem éppen tipikusak. Ők egyáltalán nem jófiúk, de ha valamit megtanultam, az az, hogy nem létezik fekete és fehér. Nagyon sok a szürke a kettő között."
A szürke lehet jó, de akár semleges is. Mindegyik életformának megvan a maga története, a maga céljai, a sebhelyei. Sokszor egy felsőbb célból jöttek létre, bizonyos dolgok akaratukon kívül is beléjük van kódolva. Én nem állok egyik oldalon sem a 3-ból, hanem azok mellett állok, akik a pusztítást meg akarják szüntetni és véget vetni az örökös háborúskodásnak.
Ez a történet is igazolja: minden csak nézőpont kérdése.

TETSZETT
A kedvenc jelenetem mindenképp a vázás jelenet. :) Daemon felbukkanása pedig megdobogtatta a
szívem, még hacsak egy pillanat erejéig is láthattam. (már nagyon hiányzik :/ ).  Amitől még szintén hevesebben vert a szívem, az a vége volt. Nem függő befejezés, mégis simán lehetne folytatni a történetet, és nagyon bízom benne, hogy ez az írónő terve. A jelenetek és a szereplők tökéletessége és kidolgozottsága előtt pedig csak fejet tudok hajtani. Valamint jó volt ennek az egész világnak a szenvedélyesebb, erotikusabb oldalát is meglátni. Be kell hogy valljam, bármennyire is igyekszem, nem tudok több jelenetet kiragadni. Az egész úgy ahogy van, fantasztikus volt! :)

NEM TETSZETT
Mint már említettem, a fülszöveggel nem vagyok teljesen kibékülve, még mindig úgy tartom, túl sokat mutat. Talán még a szemszögváltós hibát ide tudnám sorolni, bár az inkább a nem lehetett nem megemlíteni kategória. Egyvalamin viszont nagyon megakadt a szemem. A vége felé egy jelenetben volt, hogy Serena ás Hunter többször egymás után, volt hogy négyszer ötször ismételték meg ugyanazt a ... tevékenységet. Ezzel nincs semmi gond, viszont fizikailag kissé kivitelezhtetlennek tűnik. Lehete, hogy Hunternek nem, mivel az aurumok lehet, hogy máshogy bírják, viszont Serena akkor is csak egy ember és hát na.. :D




EGY KIS KEDVCSINÁLÓ

"– Minden egyes alkalommal?
– Minden. Egyes. Alkalommal."
" Egy több mint két méter magas csillámpóni vágtatott ki a posta épületéből, és rontott nekem."
"– Hová, hová? – kérdezte, és a karját a derekam köré fonta. – Nem, nem hozzád beszélek, Dex. Leszarom, merre járkálsz."

AJÁNLANÁM?
Teljes szívemből! Kellemes csalódást okozott a könyv, egyáltalán ne arra számítottam, mint amit kaptam. A történet magával ragadó, szint beszippant olvasás közben. Az írónő egy újabb remekművet alkotott, ami már sokak szívét megdobogtatta, és ez még csak a kezdet! A luxen sorozat rajongóinak különösen figyelmébe ajánlom. Aki már olvasta: Mi a véleményetek a luxen-aurum kérdésről? A többiek pedig olvassák el bátran, nem fognak csalódni, ígérem! ;)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése