2018. május 27., vasárnap

Jenny Taylor: Otthon

Sziasztok! :)
Ma egy olyan könyvvel érkeztem, aminek az értékelését szintén régóta halogatom. Tudom, már megszoktátok tőlem, de ígérem, ha vége a vizsgaidőszaknak, heti két értékeléssel érkezem majd. ;) Na de térjünk is vissza a könyvre. Hogy került hozzám? Hát ennek érdekes története van. Vagyis nem kimondottan érdekes, csak számomra különleges, ugyanis ez volt az első megkeresésem egy szerzőtől, akinek megtetszett az oldalam és lehetőséget adott a művének elolvasására.^^  Még egyszer nagyon köszönöm a lehetőséget Jenny Taylor! :)




A tizenhét éves Acacia úgy ismeri Manhattan utcáit, mint a saját tenyerét. Évek óta hajléktalanul tengeti mindennapjait a Nagy Almában, mígnem egy rémisztő találkozás a helyi maffiával meghozza számára a változást. Acacia hajóra száll, és azonnal Európa felé veszi az irányt, hogy mentse az életét, ám hamar rájön, hogy nemcsak a maffia embere elől kell menekülnie. Vajon képes lesz elrejtőzni előlük az idegen kontinensen? Vagy tovább kell futnia kelet felé? Nincs pénze, sem otthona, de legfőképpen nincsen senkije. Teljesen egyedül van, mégsem olyan könnyű elkapni őt.


                        
Megjelenés:2018     Oldalszám:252    Szemszög: E/3     Kiadó: Colorcom Media      

A BORÍTÓRÓL

Tudom, nem a borító alapján ítélünk, de én mégis azért döntöttem emellett, mert a fülszöveg mellett a külsejébe is beleszerettem. Hangulatos, minimalista és mégis minden ott van benne. A színei pedig megragadóak és megnyugtatóak, legalábbis belőlem ilyen érzelmeket vélt ki. :D

A TÖRTÉNETÉRŐL

Különleges és egyedi. Legalábbis én még nem találkoztam hasonlóval. Maga az alapkoncepció biztos sok helyen előfordult már, de Acacia története mégis más. Egy 17 éves lány, aki megszökik az árvaházból és az utcán tölti mindennapjait egyedül, csupán a gitárja és a zene szeretete kíséri őt. Ez eddig oké. Na de hogy jön a képbe egy gyilkosság? Miért üldözik a lányt? És ki az a titokzatos személy, akitől az utasításokat kapja? Minden egyre bonyolultabb lesz, egy pillanatig sem áll a történet. Az imént feltett kérdéseket ugyan nem válaszolom meg, de azt elmesélem, mit szerettem annyira benne.

Reális. Nincs kiszínezve sem finomítva, azt mutatja, ami van. Talán ez az egyik legjobb tulajdonsága. Ez pedig vonzza magával a komoly hangvételű témát, amiről igenis beszélni kell. Hogy az árvaházak és az ott élő gyermekek milyen helyzetben vannak, hogy az utcán élők küzdenek a túlélésért, ahogy csak tudnak, mégis naponta fagynak meg emberek és halnak éhen magányosan. Inkább az egyik mellékszálhoz kapcsolódóan, de a környezetszennyezést is meg kell itt említeni, mert valóban vannak helyiségek, ahol már alig tudnak élni a sok odahordott szeméttől, de ez senkit nem érdekel. Egy 17 éves lány szemén keresztül látni mindezt pedig még elgondolkodtatóbb. Az emberek hozzáállása is változó, van, aki elítéli és van, aki kérdés nélkül segít neki, amiben csak tud. Az egész világnak láthatjuk a jó és a rossz oldalát is ezáltal.

Kis hazánk, Magyarország is helyet kapott benne, útjának itt vagy egyik fontos állomása itt volt. Érdekes volt egy amerikai lány szemnt át látni az országot, bár mindig kíváncsi voltam, kívülállóként milyen nyomot hagy az emberekben az itt eltöltött idő. 
Az írónő önmagát is megjelenítette benne, ami különösen tetszett. Nem mondom el, hogy hol, aki elolvassa, az úgyis megtalálja. És most úgy értem, hogy tényleg önmagát  rakta bele, nem csak képletesen értve. Természetesen a saját hangja is érezhető, mivel ez már a harmadik regénye, egyre kiforrottabb lesz a stílusa is.

A nehéz témák ellenére csak úgy pörögtek az események, a történet olvastatta magát. Végig izgultam, hogy mi fog történni, és ahonnét már nincs kiút, hogy tud mégis megmenekülni. Sok tippem volt Omega kilétére, de egyik sem igazolódott be. Azt meg hogy miért üldözik, végképp nem tudtam. :D A csattanóra sem számítottam, de annyira nem lepett meg a dolog, mint vártam. Igazából logikus volt, az egész nagyon jól fel lett építve. Végül is összeértek a keszekusza szálak a végére és minden a helyére került, bár a lezárása nekem elkapkodottnak tűnt. Még egy picit lehetett volna húzni, így túl kétértelmű lett szerintem.

Nagyon sokféle karakterrel van dolgunk, útjának minden állomásán megismer valakit. Voltak szimpatikusak és kevésbé jó emberek is, de mindenki adott hozzá valamit. Acacia titkait féltve őrzi, szinte senki nem tud róla semmit, mestere lesz a hazugságoknak. Őszintén szólva azt hittem, lesz majd valaki, akinek mégis kitárja a szívét és elmeséli az életét, de ez nem úgy és akkor következik be, ahogyan és amikor számítottam rá. Meg is teszi meg nem is. Na mindegy, ne haragudjatok, ez nem tudom, mennyire spoiler. Lényeg a lényeg, ez a titokzatosság, ami övezi még érdekesebbé teszi az egészet. Annyi szereplő van, hogy nem tudom mindet felsorolni, de kettőt mégis kiemelnék.

  • Acacia. Nagyon szimpatikus, kitartó és meglepően optimista. Egyszóval igazi túlélő. Nem lehetett könnyű sorsa, mégis bátran vág bele az új napba és hiszi, hogy egyszer majd minden rendbe jön. A neve különleges, azt hiszem -azt mondta az internet- spanyol eredetű. Romantikáról nincs nagyon szó a történetben, de azért egy német fiú mégiscsak  emlékezetes marad számára. :) Ennek ellenére a szívét zene és gitárja szeretete tölti ki. Egyszer én is szívesen meghallgatnám, ahogy játszik. 
  • Omega. Hát, róla nem tudom, mit mondhatnék anélkül, hogy lelőnék pár dolgot. Nekem is az volt a sejtésem róla a végén, ami Acacianak. Az ő története is érdekes, kíváncsi lennék rá. A baglyokat viszont különösen szerettem. Bár ijesztőek, sokat dobtak a történeten.

Összességében és nagyon megszerettem a történetet, remélem lesz folytatása vagy másik hasonló történet, és ez a könyv pedig sokakhoz eljut majd. Rejtett kincs, ami csak arra vár, hogy felfedezzék. Ne haragudjatok, de ez olyan jól hangzott, amikor kigondoltam. :D

🌟     🌟     🌟     🌟     🌟

EGY KI KEDVCSINÁLÓ
"Akkor már biztos voltam benne, hogy úgy fogok meghalni, mint az a néni. Magányosan. Jégbe fagyva."



"– Te… Te nem vagy normális! – nevettem fel halkan."



"Érdekes az élet. Változást

akartam. És meg is kaptam. De vajon mi jöhet még?"
AJÁNLANÁM?

Ha egy kalandos utazásra vágysz tele rejtéllyel, mindenképp el kell olvasnod! Hihetetlenül magával ragadó történet a kitartásról, a bátorságról és reményről.
Ha felkeltette az érdeklődésedet, mindenképp látogass el jövő pénteken Budapestre a Dózsa György út 62. alá és találkozz az írónővel egy jó hangulatú könyvbemutató és dedikálás keretei belül. Na, mit szólsz? ;)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése