2018. október 21., vasárnap

Leiner Laura: Maradj velem (Iskolák versenye 2.)

Sziasztok! :)
Ma ismét egy hazai szerzőnk művével éreztem, méghozzá egy olyannal, ami a héten (azt hiszem szerdán) jelent meg. Én amint lehetett, nagyjából egy hónapja előrendeltem és így a hivatalos megjelenés előtt egy nappal (kedden) meg is érkezett. Nem terveztem, hogy rögtön nekiállok olvasni, de nem tudtam visszafogni magam, amint hazaértem már készítettem is a teát és a kekszet egy délutáni bekuckózáshoz. Na de nem lehet nehéz kitalálni, melyik regényről beszélek, hisz mindenhol ott van a világhálón és az üzletekben egyaránt. Hölgyeim és Uraim, a mai témánk nem más, mint Leiner Laura Iskolák versenye trilógiájának 2. része, a Maradj velem!
Elérkezett az Iskolák Országos Versenyének hatodik napja, és a piros csapat szétesni látszik. A kezdetben barátságosnak tűnő megmérettetés egyre komolyabbá válik, a feladatok egyre megterhelőbbek, egyre fájóbb a családtagok hiánya, és a négy gyökeresen eltérő személyiségű diáknak egyre nehezebb igazi csapatként együttműködnie. Bizonyos helyzetek még a Szirtes gimi páratlan logikájáról és éles eszéről ismert matekosát, Újvári Hannát is komoly kihívások elé állítják. Vajon a csapat érdekei a fontosabbak, vagy a verseny során kialakult kapcsolatok? Van-e értelme sportszerűnek maradni, ha más is piszkosan játszik? Egyáltalán, lehet-e ez a játék több, mint egy jelentéktelen vetélkedő, amiről még senki sem hallott, és ahol színes ruhás diákok versenyeznek egy műanyag kupáért? És nem mellesleg: okos dolog-e beleszeretni valakibe, aki az egyik rivális csapat öltözékét viseli?   

                          
Megjelenés:2018     Oldalszám:462    Szemszög: E/1     Kiadó: L&L

A BORÍTÓRÓL

Csodaszép, csak mint az előző részé. *-* Talán még egy kicsit jobban is tetszik a madarak miatt, de a történet hangulatát ugyanúgy át tudta adni. Most, hogy egymás mellett vannak a polcomon, már látom, mi a lényege a gerincén lévő homokórának. Hihetetlen, hogy csak most esett le. Kíváncsi vagyok, milyen lesz a 3. rész külseje.

A TÖRTÉNETÉRŐL

Azt sem tudom, hol kezdjem. Rengeteg mindent tudnék írni, de talán mégis azzal kéne kezdeni, hogy hogy ilyen hamar hoztam az értékelést? Ugyebár fent említettem, hogy mindössze csak 5 napja kaptam meg és meglepő módon már sikerült is kivégeznem. Eredetileg nem terveztem azonnal elolvasni, de nem tudtam és talán nem is akartam megállni. Igen, korábban már volt róla szó, hogy nem akarom felborítani a sort és olyan értékelést írni ami nem volt betervezve, de úgy éreztem, most muszáj kiírnom magamból a gondolataimat, hiszen két nap elteltével még mindig a történet hatása alatt vagyok. 

Csak úgy, mit az előző része, ez is pár nap alatt játszódik. Még mindig meglepő, mivel az események csak úgy pörögnek és minden olyan természetes, megszokott. A versenyben újabb és újabb feladatok követik egymást nem kímélve a csapatokat. Egyre durvábbak, kiszámíthatatlanabbak és embert próbálóbbak, de nekem nagyon tetszenek. Még az egyszerűnek tűnő feladatok is nehezek, sok kreativitás van a feladványokban. Sokszor csak másodperceken vagy egy hajszálon múlik a csapat továbbjutása, de még bírják a gyűrődést és néha egy kis szerencse segítségével de bent maradtak a versenyben. Mondjuk ha kiesnének, miről szólna a 3. rész ? 

Nem csak a feladatok egyre keményebbek, hanem az ellenfelek és a csapatok közti rivalizálás is. Mikor elkezdődött az IOV, én is csak egy ártatlan kis versenynek gondoltam. Persze számítottam valamiféle összetűzésre, de ez azért mégis csak na..! A többi csapattal kapcsolatban nem mondanám, hogy vegyesek az érzelmeim. A nagy részükről nem is tudtunk meg semmit, akiről igen azok jó fejek (fekete, sötétzöld) voltak, vagy görények (tudjátokkiregondolok). Egy csapat viszont meg tudott lepni, hiszen végig távolságtartóak és ellenszenvesek voltak, de valahogy mégis elkezdett átalakulni ez az egész. Igen, az aranycsapatról beszélek és én sem hittem volna, hogy ezt fogom írni valaha is.

Bár a fekete és a sötétzöld csapat is belopta magát a szívembe, térjünk rá a "saját" csapatunkra, a pirosakra. Egy kicsit bántott, hogy nem tudhattunk meg többet Lóriról, Bernadettről és Zsombiról sem, bár tény és való, hogy több infóval gazdagodtunk róluk mint az előző kötetben. A napokban sem maradhatott el a #párnaplábnap , hiszen anélkül hogy bírta volna a megpróbáltatásokat Lóri? Bernadett kitartása, higgadtsága és szerelme is sokszor segített, valamint Zsombi is, hisz ha ő nem lett volna ilyen és nem ütköztek volna felszínre a csapat problémái, talán másképp alakult volna a végkifejlet is. Itt Titanilla tanárnőt is meg kell említeni, mivel nagyban hozzájárult a csapat összetartásához, igaz, a maga sajátos módján tette mindezt. 

A múlt itt is vissza vissza tért, ami nem meglepő, hiszen mégiscsak egy elég nagy traumáról van szó. Néhol hosszabb, míg máshol rövidebb monológok, gondolatmenetek és visszaemlékezések voltak. Sokaknál láttam, hogy ez nem tetszett, mert soknak vagy unalmasnak tartották. Véleményem szerint a gyász nem egy olyan dolog, ami mindenkinél egyforma és egyik napról a másikra halványul. Mindenki máshogy dolgozza fel és ez természetes. Mégis mi másról szólnának a gondolatai? Egy évvel ezelőtt teljesen felborult az élete és elveszítette az édesanyját, ezt pedig semmi nem tudja pótolni. Eleinte talán nem, de ahogy haladunk előre az időben megpróbál túllendülni a történteken és kilépni a komfortzónájából, újra nyitni mások felé. Nem kis erő kell hozzá, de az újonnan szerezett barátok és szerelem könnyebbé teszi számára. Szépen lassan, de magabiztosan fejlődik a jelleme.

Rengeteget nevettem az olvasás során, többet, mint amennyit vártam. Még mindig remek az írónő humora és a beszólások mellett a helyzetek komikuma sem semmi néha. Igen, nem véletlen raktam be a képek közé Eriket, aki nagyobb, mit Csenge feje. :D Hanna apukája is vicces volt, de még mindig a mama az örök kedvenc! Hihetetlen, miket nem mond/tesz, szerencsétlen Zsombit pedig halálra is rémítette. Már várom, mikor találja meg az olvasókat instagramon. Az igazgató pedig egyre fanatikusabb, de a komment szekció és a houl videó mindent visz! Bár neki köszönhetően a csapat és Hanna igazi celeb lett. 

A szerelmi szál még mindig a kedvencem, Hanna és Kornél iszonyatosan édesek együtt. Nincs semmi különleges, teljesen hétköznapi szerelem és pont ez hozza hozzánk közelebb. Igenis szerelembe lehet esni hat nap alatt! Nagyon rendes srác, nincs mit hozzáfűzni; mindenkinek kell egy Kornél. Csak egy kérdésem van: HOL A FRANCBAN LAKIK? Annyiszor volt már szó a jövőről és lehet, hogy csak én nem figyeltem eléggé, de mind szép és jó amit megbeszéltek, de hol lakik? 

Na és a vége. Hogy lehet olyan befejezést csinálni, ami nem függővég, de mégis az? Komolyan kérdem. Vagy csak engem idegelt ki ez a lezárás? Egyébként a végkifejletre egyáltalán nem számítottam. Mondjuk közben meg sok mindenre gondoltam, de azokból egyik sem jött be szerencsére. Hanna érzelmei és reakciója. Igen, ezért is sokan támadták szegényt, és bevallom, nekem is az volt az első reakcióm, hogy muszáj ezt? Aztán belegondoltam, és rájöttem, sokkal többről van itt szó. Ennél többet nem tudok szeretnék mondani, mert az már tuti spoileres lenne. :/

Összességében csak úgy mint az első részt: imádtam! A kedvenc jelenetem a Hanna-Kornél perceken kívül persze határozottan az activity volt. Remélem, nem kell egy évet várni a következő részig. Tudom tudom, az lenne a egyszerűbb, ha akkor olvasnám, amikor megjelent az összes része, de nem áltatom magam ilyenekkel, tudom, hogy úgysem bírnám ki. 

🌟     🌟     🌟     🌟     🌟

EGY KIS KEDVCSINÁLÓ
– (…) De jó hinni benne – vonta meg a vállát. – Valamiben kell – tette hozzá.


– Követ az öcséd Instán? – meredtem Kornélra pislogás nélkül. – Jogos lenne a meglepettséged, ha engem nem követne többek között a nagyid – emlékeztetett, mire hangosan felnevettem, és két tenyérrel eltakartam az arcomat. – Oké, hivatalosan is mindenki pszichopata a környezetünkben – jegyeztem meg.

– Nézd, nem fogok hazudni. Ez a hirtelen jött népszerűség eléggé imponál nekem. És kifejezetten ösztönöz a posztolgatásra. – Értem – röhögtem. – Mondhatjuk, hogy a fejedbe szállt a siker? – Bevallom, egy kicsit – közölte, megpróbálva komolynak tűnni. – Hiszen lettek rajongóim, érted. Ketten is. – Igen, elég durva.

AJÁNLANÁM?

Persze! Ha az első részt szeretted, ebben sem fogsz csalódni! Szereted Leiner Laura könyveit? Akkor itt a helyed! Még nem olvastad az első részt? Akkor mire vársz? Bár a megszokottnál komolyabb hangvételű, van mondandója és minden fejezet meg tud nevettetni. Igen, talán vannak tipikus, ismétlődő karakterek. De ki ne szeretné őket? Ők sem egyformák, mindenki más és más. Na de nem is szaporítom a szót, ha megtetszett, olvassátok! :)

4 megjegyzés:

  1. Igen, majdnem egy évvel később találtam rá a bejegyzésre. 😅
    Most fejeztem be az első rész elolvasását, és azt hiszem, most, ebben a percben szeretném a kezemben tartani a második részt.
    Ha jól tudom, Kornél Pesten lakhat, ott, ahol Hanna is, mivel Bernadett ismeri őt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. U.I: nagyon jó az értékelésed, amivel sok ember figyelmét felkeltheted, vagy felkeltetted a könyvre. Az én figyelmemet a blogra keltetted fel.

      Törlés
  2. Kornél Szegeden lakik;)
    Egyébként nagyon jó lett az értékelés

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...