Colleen Hoover-Tarryn Fisher: Never, never - Soha, de soha trilógia

Sziasztok! :)

Ma egy olyan bejegyzéssel érkeztem, ami egy kicsit rendhagyó lesz. Általában a sorozatok részeiről külön szoktam bejegyzést írni, de ezúttal kivételt teszek, mivel ennél többet nem szeretnék rászánni. 

Most csak az első rész fülszövegét hozom, mivel a többi spoileres lenne:

Soha ne hagyd abba! Soha ne felejts!

 

Jó barátok voltak, amióta csak megtanultak járni.

Ma délelőtt óta vadidegenek.

A fiú bármit megtesz, hogy emlékezzen. A lány bármit megtesz, hogy felejtsen.

 

Ne habozz! Imádni fogod..

Megjelenés:2016     Oldalszám:174    Szemszög: E/1     Kiadó: Könyvmolyképző

ELSŐ BENYOMÁS

Már többször is szembe jött velem  korábban, főleg Instagramon, de sosem fogott meg igazán. Viszont az írónő többi könyvét olvastam és szerettem, szóval gondoltam akkor már molyon megszerzem hozzá a plecsnit is. Ehhez viszont ugyebár minden magyarul megjelent művének elolvasása szükséges, így gondoltam miért is ne? Vágjunk bele!

A KÖNYVRŐL

Hát, most már tudom, miért ne. :D Lehet, hogy egyszerűen csak ki kellett volna kölcsönöznöm a könyvtárból, de mivel nyáron egy kmk-s akcióban hirtelen felindulásból megvettem mindhármat, már mindegy volt. Mivel nem túl hosszúak, úgy voltam vele, hogy ha nem tetszik, legalább hamar a végére érek majd.

Az alapkoncepció egyébként érdekelt, de miután molyon annyi de annyi negatív véleményt olvastam, fogalmam sem volt, mire is számítsak valójában. A Reading Rush listámra is feltettem, így viszonylag hamar, már a következő héten nekiálltam olvasni.

A három részről most egy kis külön vélemény következik, majd egy hosszabb összegzés és ajánlás.

Soha, de soha 1.

Itt még bizakodtam. De aztán elolvastam kb. az első másfél oldalt és már ott hatalmába kerített egy rossz érzés, hogy ez talán mégsem nekem való. Az alapötlet egész jó, hirtelen a dolgok közepébe csöppenünk és a szereplőkkel együtt fogalmunk sincs, hogy mi történik, ki kicsoda. Szépen lassan eljutunk valahova, bár elég kesze-kusza és nyögvenyelős, de Silas vitte előre a sztorit. Az öccse volt még egyedül talán szimpatikus, de a többiek... Charliet ki nem állhattam. És nem, nem a korábbi énje miatt, hanem a jelenlegi nem tetszett. Annyira makacs, csökönyös és áhh... miért olyan nehéz kicsit kinyitni a szemünket és elgondolkodni? A végére eljutunk egy titokig, amit aztán hirtelen félbeszakít a függővég. Nem telt el sok idő, hiszen nem egy hosszú kötet, 2 napot ölel csak fel, ami alatt jó sok mindenre fény derül. Ha a szereplők nem lettek volna ilyen irritálóak, még azt mondanám, egész jó. De.

Soha, de soha 2.

Itt van nekünk a második rész, ami konkrétan az elsőt ismétli. Nem történik benne semmi új, több mint 100 oldalon át kapjuk vissza az első könyv során nehezen megszerzett információkat. Silas volt az egyetlen, aki miatt végigolvastam. A múltból is derülnek ki dolgok levelek formájában, ami nekem igencsak ellentmondásos a karakterekkel, nem is igazán értettem hogy lehetnek egy és ugyanazon személy, vagy most akkor mi is történt, hogy mindenki kifordult önmagából. Itt is van függővég, bár annyira talán nem vészes mint az elsőnél. Ahogy gondolom mindenki mást, engem is szörnyen foglalkoztatott már, hogy mi lesz az a nagy titok és mivel magyarázzák ezt az egész felejtős dolgot.

Soha, de soha 3.

Hát, nem tudom, mint mondhatnék. Fájt. Pedig én annyira de annyira bíztam benne, hogy legalább valami elfogadható végkifejletet kapunk. De nem, nem és nem. Romantikus akart lenni, de nem volt. Hihetetlen, de Charlie most kiállhatatlanabb volt, mint egész eddig. Újra ismételtük természetesen az első két részt, bár legalább haladtunk is előre, nem csak egy helyben toporogtunk. Szinte végig vakon vezettek minket, majd a könyv második felében fény derült egy titokra, de a hatalmas nagy mindent kiváltó okra csak a legeslegvégén derül fény. 

Nem szeretnék spoilerezni, szóval nem mondom el, mi volt az, de annyit mondhatok, hogy ennél még egy óvodás által kitalált és elmesélt történet tetőpontja és csattanója is reálisabb. Semmi értelme nem volt, kb. mint ha a szerzők kifogytak volna az ihletből aztán lezárták valahogy, mert kellett már nekik egy befejezés, de ötletük nem volt, ezért az első baromságot ami beugrott leírták. És úgy maradt.

Majd - mert persze miért is ne fokozzuk- kapunk a végén egy kis epilógust is, ahol "kedvenc" szereplőinknek már családja van és láss csodát, hogy hogy nem, az ő gyerekeikkel is megtörténni látszik ugyanez. Milyen kis fordulatos és humoros pár oldal a végére. Ha ha ha. 

△

A sorozat elolvasása után merült fel bennem, hogy valószínűleg nem én vagyok Tarryn Fisher stílusának a célközönsége. Korábban már olvastam tőle a Kapd be, szerelem! c. ígéretesnek látszó, ám engem mégis kiborító könyvét. Itt ugyanazokat a dolgokat fedeztem fel, amiket abban is és ugyanúgy nem tetszettek. Pedig Colleen munkásságát imádom, egy kivételével az összes könyve szinte kedvencem lett és külön helyet foglalnak el a kis szívemben.

Igazából véleményem szerint olyan volt ez a sorozat, mit ha lenne egy könyvünk/könyvsorozatunk, ami zseniálisan meg lett írva, tök jók benne a csavarok, érdekes és viszi magával az olvasót, majd a sikerén felbuzdulva írtak volna hozzá egy a történet után játszódó kis fiktív valamit mert miért ne. Nem lett volna ezzel semmi baj, csak hogy az a bizonyos könyv/sorozat nem létezik.

Összességében nekem nagyon nem jött be. Ritkán mondok ilyet, de egy kicsit megbántam, hogy elolvastam. Nem vett el kimondottan sok időt az életemből a terjedelme miatt, de mégis úgy érzem, semmivel nem lettem gazdagabb. 

Hogy ajánlanám-e? Hát ha valaki romantikus lelkületű és képes elfogadni a képtelen magyarázatokat is a könyvbéli történésekre, vagy esetleg gimis ifjúsági regényt akar olvasni, akkor annak igen. De egyébként nem, soha, senkinek. 

Az első rész nálam 3 csillag, a második két és fél, a harmadik pedig csupán csak 2. Igen, a molyos százalékokon is jól látszik, hogyan romlott a színvonal az utolsó részre. Ezeket egybevéve összesen 2 és fél csillagot adok a sorozatnak. De a jó hír, hogy lassan megvan a plecsnim! ^^

🌟     🌟     🌠