2019. március 1., péntek

2019. február ~ összefoglaló

Sziasztok! :)
Hihetetlen, de már az év második hónapját zárjuk! Reméltem, hogy lassabban telnek majd a napok, de hát az idő senkinek nem kegyelmez. :) Túl vagyunk a szalagavatón, a tablófotózáson és az érettségire, valamint a felsőoktatási intézményekbe való jelentkezésen. A nem túl jó időre való tekintettel a túrázást csak márciusban kezdjük, így még több időm lett volna olvasni, ha nem kellett volna ennyit tanulnom. :D Na de így sem lett olyan rossz ez a hónap, hiszen sok új olvasási élménnyel és könyvvel gazdagodtam februárban.
Februári olvasmányaim: 

Ebben a hónapban is négy könyvet sikerült kiolvasnom, amire a körülményekhez képest büszke vagyok. Bár azt hiszem, lehetett volna több is, ha nem szenvedek ennyit a Caster-króikák utolsó két részével. Jelenleg pedig Lana Milan: Raziel című könyvét forgatom, amit már lassan egy éve húzok-halasztok. Na, majd most! :)

  1. Tara Sivec: Ételek és édességek : Egy kicsit talán jobban is tetszett mint az első rész, viszont az elbaltázott lánykérések és a csaj reakciói kiakasztottak. Gavint még mindig imádom, bevallom csak miatta olvastam el a második részt. 
  2. Kami Garcia - Margaret Stohl: Beautiful Chaos - Lenyűgöző Káosz : Nagyjábó a felénél indulnak be az események, de onnantól rohamosan. Okozott meglepetéseket, sőt még könnyeket is sikerült kicsalnia a szemeből. Így visszagondolva nem értem, miért vettem rá magam olyan nehezen az elolvasására.
  3. Kami Garcia - Margaret Stohl: Beautiful Redemption -Lenyűgöző Megváltás: Tökéletes lezárás. Néhány dologba bele tudnék kötni, de minden a helyére került és a lezárás sem lett nyáltenger. Kár, hogy a kiegészítő kötetet nem fordítják le, nagyon szívesen elolvasnám Ridly történetét is. :/
  4. Martin Kay: Eastern: Sikerült meglepnie. A könyv 3/4-ig nagyjából azt kaptam amit vártam, aztán jöttek a titkok és a múlt felfedetlen ügyei, amik nagyon kíváncsivá tettek. Ha a felénél a gyárépületnél nem lett volna olyan sok a leírás, még élvezetesebb lett volna. 

Velük gazdagodtam a hónapban:

Igen, ismét megszegtem a fogadalmam. Viszont mentségemre legyen, hogy csak kettőt vettem! Azt a kettőt is a KMK valentin napi akciójának keretében, ahol eddig elég volt csak egyet rendelni, most viszont már kettőt kell, hogy kapjunk egy ajándék könyvet. Nem mondom, hogy baj, csak kicsit furcsa volt..

  1. Colleen Hoover: This Girl - Ez a lány: Az első részt még pár éve olvastam, a másodikat pedig tavaly szereztem be, így már csak ő hiányzott, hogy teljes legyen a trilógia és elolvashassam az egészet. Az első részt szerettem, úgyhogy remélem nem csalódok bennük. :)
  2. J. Lynn:Wait for You - Várok rád: Ez az egyetlen sorozat az írónőtől, ami magyarul megjelent és nekem még nincs meg/ nem olvastam. Igen, eléggé szeretem a munkásságát, szóval már alig várom, hogy belevessem magam. 
  3. Séverine Vidal - Manu Causse: Biceca szívek: Ő volt az ajándékkönyv, az előző kettőt pedig rendeltem. Sok jót olvastam már róla, egy kis aranyos szívmelengető történetnem tőnik amit egy rossz nap után az ember elolvas, hogy jobb kedve legyen és újra hinni tudjon.: )
  4. J. Lynn: Trust in me - Bízz bennem: Őt csere útján sikerült megszereznem és szintén alig várom, hogy olvashassam! Remélem nem az első részt olvasom majd úja a srác szemszögéből, hanem azért annál többet nyújt majd.
  5. Neil Giman: Sosehol: Őt pedig a páromtól kaptam. :) Régóta nézegettem már egyébként, nagyon felkeltette az érdeklődésemet Neil munkássága. Az északi mitológiát már olvastam tőle karácsonykor és a stílusa tényleg mesés. :)

Februári bejegyzéseim:

Ezen kívül még kettőt terveztem a hónapra, de azok nem jelentek meg. Ennek okairól a következő bejegyzésemben olvashattok majd.

Erről lesz szó márciusban:

És persze még sok olyan dologról is, amit előre nem terveztem be mert nem értékelés, de mindenképp szeretnék megosztani veletek. ;)
  • Mit olvasok idén? ~ Várólista 2019
  • J. Lynn: Vetkőzik a tanú
  • Szaszkó Gabriella: Beszélj hozzám
  • Kami Garcia-Margaret Stohl: Beautifu Creatures - Lenyűgöző termelékenyek



És most jöjjön a hónap...


legjobb olvasmánya:

Ha választanom kell, azt hiszem az Easternt mondanám. Sikerült megelepnie és nagyon tetszett a történet a karakterekkel és a saját világával együtt. Remélem hamar jön a 2. rész. :D


kedvenc filmje:

Moziban néztük a párommal valentin nap alkalmából és nekem nagyon nagyon tetszett! *--* A vége valóban kicsit idegesítő volt, mert egyszrően csak úgy elvágtak egy jelenetet és ennyi. Tudom, hogy több része is lesz még, de igazán megoldatták volna valahogy máshogy, mert ez így borzasztó. :D És nem, nem azért mondom, mert függővég (amúgy nem igazán az).


kedvenc képe:

Ebben a hónapban nem fotóztam semmit könyveken kívül. Ez viszont különösen tetszik a színei és az egyszerűsége miatt.


legtöbbet hallgatott zenéje:

Ismét nem tudom, mi az oka, hogy ez lett. Nagyon fülbemászó és egyszerűen beleszerettem. Na meg persze Dane DeHaan sem utolsó szempont. :3

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...